A Fidesz támogatottsága a legutóbbi, március eleji Závecz-kutatásban 29 százalék volt, áprilisra ez 25 százalékra csökkent. A biztos pártválasztói körben korábban mért 45 százalék helyett ebben a felmérésben 34 százalékon állnak már csak – közölte a Závecz Research Intézet az április 4-11 között felvett közvélemény-kutatása alapján.
Ez számszerűsítve azt jelenti, hogy a Fidesznek 2 millió támogatója van, a DK a második helyen áll, mivel a választókorúak 13 százaléka, bő egymillió fő áll mögötte, míg a felmérésben a Kétfarkú Kutyapárt, a Momentum és a Mi Hazánk 5-5 százalékos, ami négy-négyszázezer támogatót jelent.
Hozzátették, hogy a Fidesz táborának részvételi hajlandósága alacsonyabb, mint az ellenzéki pártok többségéé.
A kutatás az uniós választásokra is kitért, így mérték Magyar Péter pártja, a Tisza Párt teljesítményét is. Mint kiderült, a Tisza Párt Európai Parlamenti listája már bőven a harmadik helyre kúszott fel az rangsorban április első felére. Magyar Péter EP-listája az összes választókorú között 11 százalékon áll, a biztos szavazók körében pedig 14 százalékon, a kormánypárt a választókorúak között 25, a biztos szavazóknál 33 százalékon áll, a DK-nál ez a két mutató 18, illetve 26 százalék.
A kutatók arra is rámutattak, hogy Magyar pártja sokkal inkább az ellenzéktől szerez támogatókat, mintsem a Fidesztől: Magyar Péter jelenlegi, a népesség 11 százalékát kitevő tábornak összetétele alapján az látszik, hogy támogatóinak nagyjából harmadát teszik ki a pártnélküliek, közel kéttizedét a Momentumosok, bő egytizedét pedig a Kutyapárt hívei. A pontos helyzet egyébként így néz ki: