Egy séta keretében, Cséry Katalin idegenvezető és Csiszár Ágnes kulturális menedzser vezetésével járhatják be az érdeklődők a soproni új Szent Mihály-temetőt május 5-én, vasárnap 14 órakor. Az alkalom során avatják fel Ágoston Ernő festő-, grafikusművész magántőkéből felújított sírkövét. A tavaly szeptemberben elhunyt Kossuth-díjas szobrászművész, Kutas László kérésére - aki 1952 és 1954 között Ágoston Ernő szabadiskolájában tanult Sopronban - ökumenikus tiszteletadás keretében, Henczel Szabolcs szanyi plébános áldásával avatják fel a megújult sírkövet, Vajda Zoltán kőfaragó és Kiss Lajos betűfestő munkáját.
A rendezvényt fővédnökként dr. Farkas Ciprián polgármester nyitja meg, védnökként köszöntőt mond a Soproni Képzőművészeti Társaság elnöke, Herzeg Anikó, valamint a Soproni Városszépítő Egyesület elnöke, dr. Józan Tibor.
Kutas László szándékának megfelelően az áldás után a felújítás szervezői jelképesen átadják a védnököknek a sírt, hogy Ágoston Ernő emlékét és sírját méltón ápolják és őrizzék a jövőben.
Az avatáson közreműködik az evangélikus egyház nevében dr. Majorné Bruckner Judit presbiter, óvodavezető, a katolikus egyház nevében a Szent György és a Szent Mihály Kórus Glász Mihály vezetésével, a református egyház nevében dr. Amberger Erzsébet tiszteletbeli főgondnok, nyugalmazott tisztifőorvos, a Soproni Zsidó Hitközség nevében Kuntzné Kékesi Éva.
Ágoston Ernő Sopronban született 1889. szeptember 8-án, és a városban is hunyt el 1957 augusztusában. A Képzőművészeti Főiskolán szerzett rajztanári oklevelet 1914-ben; Ferenczy Károly és Réti István tanítványa volt. Szülővárosában vállalt rajztanári állást és több nagy egyéniséget fedezett fel és indított el a pályán festőiskolájában. A kópházai búcsújáró templom freskói számítanak élete főműveinek, de mint grafikusművész is jelentőset alkotott. Vezetője volt a Soproni Képzőművészeti Körnek.