Két keréken száguldva nyertek a soproni BMX-esek

Négy licista BMX-es versenyző ért el kiemelkedő eredményeket országos és nemzetközi versenyeken. Nagy éremgyűjtők mindnyájan, országos bajnokok, akik szeretnek megküzdeni a sikerért.

Csuport Ádám, Czisztler Dániel, Czisztler Hanna és Horváth Sára Júlia versenyszerűen űzik a BMX kerékpáros sportágat. Méghozzá nagyon eredményesen! Nemrég a három országot - Magyarországot, Szlovéniát és Ausztriát - érintő Alpok-Adria kupasorozaton versenyeztek, az Európa-bajnokságon pedig a magyar válogatott tagjaként vettek részt.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

- Nekem ez volt az első Európa Bajnokságom. Ide úgy jutottam ki, hogy a korábban megrendezett Európa Kupán a mezőny első felében végeztem, így kvalifikáltam magam az EB-re - mondja Horváth Sára Júlia. Négy éve űzi a biciklis sportot és szerinte erő, technikai tudás, taktikai felkészültség és gyorsaság kell elsősorban a BMX-hez. Egész Sopronban talán öt lány űzi ezen a szinten ezt a sportágat és a kisebb versenyeken a fiúkkal együtt indulnak.

Horváth Sára első Európa Bajnokságán.
Líceum

Sárának szerencsére még nem volt nagyobb balesete, de ez a sport sem veszélytelen. Kisebb-nagyobb esések nélkül szinte lehetetlen megúszni. A korosztályában háromszoros országos bajnok heti három edzésen vesz részt a jereváni BMX-pályán, télen pedig a harkai fedett pályán gyakorol társaival. Sára az Európai Bajnokság népes mezőnyében a fenőttekkel versenyzett és az előkelő huszonharmadik helyen végzett. "Szeretek küzdeni" - mondja nemes egyszerűséggel.

A Czisztler családban két bajnok is van; a fiatalabb Dániel, és nővére, Hanna. Kisgyerekkoruk óta kerekeznek és mindketten rendkívül eredményesek. Hanna az Európa Kupa csehországi fordulóján az egyetlen soproni versenyző volt, aki dobogóra léphetett; bronzérmet szerzett. A még folyamatban lévő, színvonalas Alpok-Adria Kupán is szerzett már két első helyezést, egy harmadikat és egy negyediket a különböző futamokon.

Czisztler Hanna és Dániel.
Líceum

Öccse, Dániel is nagy éremgyűjtő kedvenc sportágában. Tavaly az Alpok-Adria Kupán összetettben első lett, s általában ahol elindul, ott meg sem áll a dobogóig. Áprilisban azonban balesetet szenvedett a pályán, eltört a kulcscsontja, meg is műtötték, így ki kellett hagynia heteket - és az EB-t is. Az idei Alpok-Adria Kupán már felnőttekkel versenyez a 16 éves licista, és a legfiatalabbként ért el a soproni futamon második helyezést. Hanna három, Dániel két éve a nemzeti válogatottnak is tagja.

Czisztler Dániel nyeregben.
Líceum

- Nagyon szeretem a BMX-et! - lelkesedik Dániel, aki hat évesen kezdte el róni a pálya köreit és már élete első versenyén is ezüstérmet szerzett. Nagyon komolyan veszi a sportot, hetente hat edzésen - négy edzőtermin és két pályaedzésen - készül. Balesete ellenére sem fél, úgy érzi szinte már összenőtt a speciális cipőjével és a kerékpárjával. "Nézni is jó a BMX-et, de csinálni még jobb!" - állítja Czisztler Dániel, akinek álma, hogy egyszer világbajnokságon is megmutatja, mit tud két keréken.

Csuport Ádám még csak 14 éves, de harmadszor tagja a magyar BMX válogatottnak, 2023-ban a Magyar Kupasorozatban az U15 kategória győztese volt és viselte már az országos bajnoki mezt is. Az Európa Bajnokság száznál is több indulója között tavaly és idén is megállta a helyét, rendszeresen indul Európa Kupákon, az Alpok-Adria Kupa idei soproni futamán pedig egyedülálló módon két kategóriában, kétfajta kerékpárral is indult.

Csuport Ádám kedvenc sporteszközével.
Líceum

- A többiekhez képest kétszer annyi futamon kellett a hétvégén teljesítenem. A vihar miatt lefújt versenynap után másnap nagy örömömre fel tudtam állni a dobogóra, harmadik lettem - mondja Ádám, aki az úgynevezett cruiser kategória versenyében is felküzdötte magát a bronzéremig.

- Hét éve kerekezek. A legjobban azt szeretem benne, hogy mindig vannak új dolgok, amiket meg lehet tanulni, van lehetőség a fejlődésre, az edzőtáborokban és a versenyeken pedig új pályákat ismerhetek meg és tökéletesíthetem tudásomat - foglalta össze érzéseit a BMX Sopron versenyzője.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport