Az előszót Jászberényi Sándor, a haditudósítóként ismert költő írta, a könyvet Szabó Attila szerkesztette és a Patriot Kiadó adta ki. De mindez nem jelenhetett volna meg és részben talán létre sem jött volna a múzsa és feleség, H. Nagy Cecília célkül. Az örök társ válogatta, rendezte és finanszírozta a válogatott írásokat, köztük több, eddig nyomtatásban meg nem jelent verset is bemutató igényes kötetet.
"Mindig úgy tekintettem magamra, mint egy útszéli fára. Erre járt egy madár, a csőréből kipottyantott egy magot, s én kikeltem, növekedtem, elviseltem a viharokat, és azóta itt vagyok, néha csak szívom a talajból a tápanyagot: ez a dolgom. Ott lenni, részeként a tájnak, kedvre deríteni a szemet, árnyékot nyújtani a megfáradtaknak, ősszel ráébreszteni a múlandóságra azokat, akik a hulló lombokra pillantanak. Szóval egyszerűen ott lenni, míg valami vihar, féreg vagy ostoba favágó azt mondja, nem kellesz már ide. Aztán vagy adok még egy kis meleget egy kályhában, vagy egyszerűen, simán elkorhadok - mint a legtöbb útszéli fa. Lehet, hogy az arra járóknak egy darabig még feltűnik: valami hiányzik a képből, aztán lassan elveszejt az emlékezet." Huszár László e sokat mondó soraival ajánlja magát a könyv, aminek szerzőjéről Jászberényi Sándor megállapítja: "Közösséget vállal minden elveszettel, csavargóval, száműzöttel és nem kívánatossal. A klasszikus értelemben költő - múzsája van és feladata."
Huszár László Sopronban született 1952. május 23-án. Iskoláit Sopronban végezte, a Líceumban érettségizett, később a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola művelődésszervező szakos hallgatója volt. Írásait és verseit tizenhat éves korától közölték lapok és folyóiratok. Tagja volt a Soproni Fiatalok Művészeti Kollégiumának, publikált antológiákban, periodikákban. Új Déva vára című verses drámáját a soproni Civitas Pinceszínház mutatta be és játszotta, a társulatnak évekig írt szövegeket. Irodalmi munkássága mellett népművelői-közművelődési munkájában is maradandót alkotott. Egy ideig kultúrház igazgató volt Vas megyében, majd Sopronba visszatérve, a város felé is nyitott üzemi ifjúsági klubot irányított az AFIT-ban. Balfon művelődési házat vezetett, helyi újságot szerkesztett. Mindent, mindenkor hittel, meggyőződéssel, az emberekért, a jóért tett. Ugyancsak Jászberényi írja róla a kötet előszavában: "Adott neki (az Isten) tehetséget, de lehetőséget nem. Adott szemet, de nem mutatott semmi jót. Adott Huszárnak gerincet, ami hajolni nem tudott, csak törni".
A könyvbemutatón közreműködtek a barátok, hallgatták őket ugyancsak barátok és tisztelők. A balfi evangélikus templom zsúfolásig telt. "Szép volt" - modták kifelé jövet. "S tudod miért? Mert aki itt megszólalt vagy csak hallgatott, mind ismerte és szerette a Huszár Lacit". Aki költő volt, s aki költészetté vált.
