Babosék már a negyeddöntőben!

Babos Tímea és az ukrán Nadja Kicsenok bejutott a női páros negyeddöntőbe a wimbledoni teniszbajnokságon.

A 31 éves soproni Babos Tímea és a vele egykorú Kicsenok a 15. helyen rangsorolt amerikai Asia Muhammad és az indonéziai Aldila Sutjiadi kettősével csapott össze. Az első szettet egyetlen brék döntötte el, amikor Babosék a legjobbkor, 6:5-nél elvették riválisuk adogatását, és 42 perc után játszmaelőnyben voltak. A folytatásban szintén egy brék döntött, amikor a magyar-ukrán duó 3:2-nél értékesítette negyedik bréklabdáját. A találkozó 1 óra 16 percig tartott, Babos a hatodik páros wimbledoni negyeddöntőjére készülhet.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Babosék a nyolc között a hetedik kiemelt amerikai Caroline Dolehide-dal és Desirae Krawczykkal szállnak szembe. A soproni teniszező 2014-ben és 2016-ban női párosban, 2015-ben pedig vegyes párosban vívott döntőt a londoni Grand Slam-tornán.

"Régen voltam legutóbb Grand Slam-negyeddöntős, és örülök, hogy jó játékkal nyertünk" - mondta Babos a magyar szövetség közösségi oldalán. "Az első egy igazi ki-ki szett volt, a végén egy parádés gémmel, és egészében nem sok kivetnivaló volt ma a játékunkban, ráadásul az én szervámnál egy bréklabdája sem volt az ellenfélnek. A 16 között már csak két nem kiemelt páros volt, az egyik mi voltunk, és a negyeddöntőben is nehéz rivális jön. Az amerikaiak még nem nyertek nagy versenyt, de mindig ott vannak a nyolc vagy a négy között, úgyhogy valamit biztosan jól csinálnak. Mi elég szimplán játszunk, de amit tudunk, azt jól tudjuk, és ez bárki ellen működhet" - tekintett előre.

Babos kifejtette, az elmúlt hónapokban folyamatosan váltotta a partnereket, mert senkivel nem érezte azt, hogy megtalálta a megfelelő kontaktot, kommunikációt és játékstílust.

"Ez a hét viszont nagyon pozitív, újra mosolyogva tudok játszani" - tette hozzá.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport