Presser Gábor és Sztevanovity Dusán 1986 nyarán írta meg A padlás című darabot – mely félig mese, félig musical -, s amelyet azóta folyamatosan játszanak az ország különböző színházainak színpadain. Az előadások rendre hatalmas sikert arattak – Budapesten, Szombathelyen, Veszprémben és Komáromban. Legismertebb talán a Kaszás Attila főszereplésével, a Vígszínházban bemutatott produkció, amely 13 évvel a színész halála után is egyszerre megrendítő és egyben felszabadító élmény.
Bár Pataki András, a Soproni Petőfi Színház igazgatója sokáig tartotta magát ahhoz, hogy A padlás megrendezése nincs rajta a bakancslistáján, aztán egy személyes tragédia – Horváth László színész-kollégájának és barátjának halála – miatt mégis megváltoztatta a döntését. Így állt össze végül az az előadás, melyet október 4-én (vasárnap) mutatnak be először a hűség városában. Eredetileg áprilisra tervezték, de ebbe is, mint oly sok másba, beleszólt a koronavírus.
A premier előtt egy nappal sajtótájékoztatót tartottak a színházban, ahol Pataki András rendező, Oberfrank Péter zenei vezető, Holló Aurél zeneszerző és Szakál Attila koreográfus beszélt a különlegesnek szánt előadásról. A történet egy soproni padláson játszódik a nyolcvanas években. Az előadásban – melyben elhangzik az Itt vagyunk, a Fényév távolság, a Valahol és a Szilvásgombóc című sláger - három szellem is felbukkan, a Herceg, a Lámpás és a Kölyök, a figurákat játszó színészeket speciális technikával a magasban reptetik majd az elképzelések szerint.
Pataki András, a darab rendezője szerint A padlás több mint mese, az előadásban szereplő színészek ég és föld urai. Hajdani kollégájuk, Horváth László emlékére mutatják be a produkciót, emiatt az előadások valószínűleg új értelmet is kapnak.
A nézők három különlegességnek lehetnek szem- és fültanúi. A musical több mint harminc évre visszanyúló történetében először fordul elő, hogy nem zenei alapról, hanem minden egyes alkalommal a színpadon játszó 25 tagú zenekar kíséretében szólalnak meg a legendássá vált dalok. A történet 1986-ban játszódik, amikor A padlás dalai megszülettek. A szellemek repülését pedig az országban egyedüli, nemzetközileg is elismert színházi reptető csapat biztosítja. Akad olyan művész, aki a zsinórpadlás nyolc méteres magasságból fejjel lefelé ereszkedik a színpadra.
A Rádióst Papp Attila játssza. Sünit Molnár Anikó formálja meg, a Mamókát Szőcs Erika alakítja. Barrabás, Révész szerepében Marosszéki Tamás látható. A Herceg Savanyu Gergely, a Lámpás Orbók Áron, a Kölyök Kisfaludy Zsófia, a Meglökő Kiss Noró lesz.