55 tonna szemetet gyűjtöttek az utak mellett a Magyar Közút munkatársai egyetlen nap alatt

Az utak melletti szemét begyűjtése évi 1-1,5 milliárd forintjába kerül a társaságnak és így az adófizetőknek is, amiből például 15-20 kilométernyi mellékutat is teljes körűen fel lehetne újítani a MK számításai alapján.

Az összesített adatok alapján a Magyar Közút összesen csaknem 1000 munkavállalója 170 különböző útszakaszon, többek között fő-, mellék-, bekötő-, valamint szervízutak mentén és pihenőhelyeken takarították a szeméttel borított területeket.

Országos szemétszedésen 55 tonna hulladékot gyűjtöttek össze az utak mellől a Magyar Közút munkatársai Fotó: Magyar Közút
TM/Nyugat.hu
Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A mérnökségek kiemelt hangsúlyt fektettek az útszakaszok kijelölésénél, megválasztásánál az őszi szabadidős tevékenységek miatt gyakran látogatott, turisztikailag frekventált területek, kerékpárutak, a Balaton, a Velencei- és a Tisza-tó környezetére is. A közúthálózat mentén az autósok által eldobált csomagolási hulladékok összegyűjtésén felül néhány illegális lerakó felszámolása is megvalósulhatott.

Általános tapasztalat, hogy sokan a felesleges hulladékot kevésbé forgalmas utak mellett dobják ki, így a közutasok gyakran találnak bútorokat, textileket, építési törmeléket, elektronikai berendezéseket, gépjárműalkatrészeket, valamint gumiabroncsokat is, melyek elszállításáról több térségben is gondoskodniuk kellett a szakembereknek. Ezen felül autóbontásból származó karosszériadarabok, gázálarcok, valamint még éles lőszer is előkerült a szeméthalmokból.

Országos szemétszedésen 55 tonna hulladékot gyűjtöttek össze az utak mellől a Magyar Közút munkatársai Fotó: Magyar Közút
TM/Nyugat.hu

A szemétgyűjtés napján országosan 55 tonna szabálytalanul kidobott hulladékot szállítottak el hivatalos hulladék lerakóhelyre, hulladékkezelő központba. A legtöbb illegális hulladékot Nógrád és Somogy vármegye országos közút mellőli területeiről gyűjtötték össze a közutasok.

Általánosságban elmondható, hogy évente egy kisebb vármegyeszékhely éves kommunális hulladékának megfelelő szeméttől mentesíti a közúti területeket a közútkezelő. Ez a feladat évi 1-1,5 milliárd forintjába kerül a társaságnak és így az adófizetőknek is, amiből például 15-20 kilométernyi mellékutat is teljes körűen fel lehetne újítani .
Országos szemétszedésen 55 tonna hulladékot gyűjtöttek össze az utak mellől a Magyar Közút munkatársai Fotó: Magyar Közút
TM/Nyugat.hu

A szakemberek ezért arra kérik az úthasználókat, közlekedőket, hogy legyenek körültekintőek, felelős módon, kizárólag az arra kijelölt helyeken, átvételi pontokon váljanak meg a kidobásra szánt hulladékaiktól a környezetük megóvása érdekében.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet