Sopron férfi felnőtt labdarúgó csapata szombaton a Komárom VSE együttesénél vendégeskedett az NB III. Nyugati csoportjának 13. fordulójában. Az első félidőben javarészt mezőnyjáték folyt a pályán, komolyabb helyzetek nem alakultak ki egyik kapu előtt sem.
A második félidőben a soproni csapat lépett fel kezdeményezőbben, ennek következtében a 60. percben Krizsonits Mátyás szabadrúgását Kustor Noel juttatta a hálóba (0-1). A folytatásban is a vendégeknek volt több lehetősége a gólszerzésre. A második soproni gólra a 79. percig kellett várni, amikor Jakab Dávid szögletét a hazai védők először kimentették, de a kipattanót Krizsonits Mátyás gyönyörű mozdulattal lőtte a kapuba. A 86. percben az ellenfél egy büntetőből szépített, de az örömük nem tartott sokáig, hiszen a 88. percben Jakab Dávid lépett ki ziccerben, majd okosan a hálóba lőtt, beállítva ezzel a 1-3-as végeredményt. A soproni csapat ezzel zsinórban hetedik győzelmét aratta.
A szurkolóiknak ezúton is köszönik a buzdítást, amivel hazai hangulatot varázsoltak a pályára!
(Nyitóképünk egy korábbi meccsen készült.)