A Tisza Párt Gyulán rúgta be a kampánymotort.
Ne legyünk biztosak abban, hogy jövő áprilisban lesz választás - mondta vasárnap délelőtt Gyulán Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke. A kelet-magyarországi város volt Magyar Péter országjárásának első helyszíne, éppúgy, mint tavaly tavasszal.
Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
A
24.hu tudósítása
szerint Magyar a Petőfi szobornál mondott beszédet, amelynek kulcsmondatai voltak:
A tavalyi induláshoz képest ma már egy másik országban vagyunk; ma már Gyulán is a legerősebb párt a Tisza, csak itt hat sziget működik.
Nem szeretnénk az első közös orosz-amerikai gyarmat lenni.
Március tizenötödikén, az Andrássy úti nagygyűlésén olyan akciót indít a Tisza, „amilyen ebben az országban még nem volt”.
Ne legyünk biztosak abban, hogy jövő áprilisban lesz választás.
Hétfőn Ruszin-Szendi Romolusszal a határkerítéshez látogatnak, ahol az altábornagy elmondja, mennyiből több pénzből épült a kerítés, mint amennyiből épülhetett volna.
Ez a tartalom a szombathelyi központú
Nyugat.hu és a soproni központú
Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre.
Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül
itt, vagy facebook messengeren
ide kattintva. Esetleg emailben, itt:
[email protected]