Egy órával az igazságügyi bizottság hétfő délelőtti ülése előtt benyújtotta a Fidesz a gyülekezési törvény módosítását, amely kimondja, hogy
„tilos az olyan gyűlés megtartása, amely a gyermekek védelméről szóló törvényben meghatározott tilalmat sért”
- írja a Telex .A törvénymódosítás szerint szabálysértést követ el, aki „a gyülekezési hatóságot félrevezetve tiltott gyűlést tart meg, illetve ilyen gyűlésen – a rendőrségnek a gyűlés helyszínen megtett, a gyűlés tilalmazott jellegéről való kifejezett tájékoztatása ellenére – részt vesz.” A javaslatban az is szerepel, hogy a rendőrség arcfelismerő szoftvert használhat a résztvevők beazonosítására, a szabálysértésért pedig pénzbírságot szabhat ki.
A kiszabott pénzbírságot nem lehet közérdekű munkával vagy szabálysértési elzárással kiváltani, és az így befolyt összeget a gyermekvédelem céljaira kell fordítani.
A lap emlékeztet arra, hogy a Fidesz múlt héten nyújtotta be az Alaptörvény 15. módosítását, amelybe bekerült egy olyan rész is, hogy „minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz. Ez a jog – az élethez való jog kivételével – minden más alapvető jogot megelőz.”