Szijjártó szerint az amerikai jelentés Magyarországra vonatkozó részeit még Pressman diktálta

Szijjártó azt mondja, hogy álhíreket diktált bele a jelentésbe a volt amerikai nagykövet.

Az Egyesült Államok kereskedelmi képviselője által kiadott éves jelentésnek Magyarországra vonatkozó részeit David Pressman volt budapesti amerikai nagykövet diktálta, így került bele mindenfajta álhír és hazugság - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Luxembourgban.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A tárcavezető a külkereskedelmi ügyekkel foglalkozó EU-s miniszterek rendkívüli ülését követően arról számolt be, hogy több, korábban amerikai finanszírozásban is részesült hazai sajtóorgánum hivatkozott a nap folyamán az Egyesült Államok kereskedelmi képviselőjének éves jelentésére.

Rámutatott, hogy ilyen jelentés egy 1974-ben elfogadott jogszabály alapján minden évben megjelenik, így azt "egyszerűen hazugság" úgy feltüntetni, mintha egy egyedi elnöki rendelet része volna. "Ez a jelentés még a Biden-adminisztráció alatt született. Az alatt a Biden-adminisztráció alatt, amelyik ellenségként tekintett Magyarországra. Ennek a jelentésnek a Magyarországra vonatkozó részeit David Pressman diktálta" - hangsúlyozta.

"A Magyarországra vonatkozó részek David Pressman egykori budapesti amerikai nagykövet véleményét tartalmazzák, annak a David Pressmannek a véleményét, aki budapesti kiküldetése alatt ellenzéki aktivistaként, gyakorlatilag a magyar ellenzék vezetőjeként viselkedett" - tette hozzá.

Szijjártó Péter kifejtette, hogy a dokumentum összeállítása során az észrevételeket 2024. szeptember 3-tól 2024. október 17-ig lehetett benyújtani, tehát még a novemberi amerikai elnökválasztás előtt. Ráadásul - mint mondta - a dokumentumban azt is írják, hogy annak összeállítása, előkészítése során a tartalmi információkat az Egyesült Államok nagykövetségei szolgáltatták.

"Az nem is kérdés, hogy David Pressmanék mindenfajta hazugságot, mindenfajta rossz hírt, lehetséges álhírt előállítottak Magyarországról, és azt benyomták ebbe a dokumentumba" - húzta alá. "Én találkoztam már az új amerikai külügyminiszterrel, az új amerikai pénzügyminiszterrel, az új amerikai ügyvivővel Budapesten. Egészen más hangulat, egészen más hozzáállás, korrekt, kölcsönös tiszteletre alapuló együttműködés jött létre a két ország között, így egészen biztosan a jövőben ilyen hamis állításokkal, ilyen alaptalan vádakkal és rágalmakkal nem kell majd találkozzunk hivatalos dokumentumokban" - összegzett.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet