Több mint háromórás gyászszertartás végén a római Santa Maria Maggiore-bazilikában helyezték végső nyugalomra a húsvéthétfőn elhunyt Ferenc pápát.
A pápa gyászszertartása a vatikáni Szent Péter-bazilika előtti téren szombat délelőtt tíz órakor kezdődött, a szertartást mintegy kétszázezer hívő követte a helyszínen. A gyászmisét Giovanni Battista Re bíboros, a bíborosi kollégium dékánja vezette. A szertartáson 980-an koncelebrálrak, bíborosok, püspökök és papok, továbbá 200 áldoztató teljesített szolgálatot teljesít, és több mint négyezer pap volt jelen.
Ferenc pápa búcsúztatásán 166 ország delegációja vesz részt. Az első sorban ülnek az argentin és az olasz delegáció tagjai, köztük Javier Milei argentin elnök, Sergio Mattarella olasz elnök, Giorgia Meloni olasz miniszterelnök.
Ferenc pápa vatikáni temetési szertartásán a Sulyok Tamás köztársasági elnök által vezetett magyar állami delegáció tagjaként részt vesz Orbán Viktor miniszterelnök és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.
Jelen van mások mellett Donald Trump, az Amerikai Egyesült Államok elnöke, Emmanuel Macron francia elnök, Frank-Walter Steinmeier német államfő, Olaf Scholz leköszönő német kancellár, Andrzej Duda lengyel elnök, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.
A gyászszertartás végén a koporsót visszavitték a Szent Péter-bazilikába, ahonnan egy átalakított pápamobilon Róma nevezetességeit is bejárva a Santa Maria Maggiore-bazilikába, Ferenc pápa végső nyughelyére kísérték.