Tizenhetedszer aranyérmes a Sopron

A zöld-sárgák és a piros-fehérek harmadszor szálltak szembe egymással az NB I végjátékában, 2015-ben és 2019-ben is a Sopron bizonyult jobbnak.

Hat év után az újabb Sopron-DVTK finálé múlt szerdán rajtolt el a Novomatic Arénában, és Gáspár Dávid vezetőedző együttese 82-74-re nyert, élve a hazai pálya előnyével. Három nappal később aztán a DVTK Arénában az utolsó negyedben a szövetségi kapitányként is dolgozó Völgyi Péter tanítványai fölényesen 78-47-re győztek. A harmadik, keddi csatában a miskolciak 73-64-es sikere révén az alapszakaszgyőztes Sopron nemcsak elvesztette pályaelőnyét, hanem egyben elszenvedte idénybeli első hazai vereségét az NB I-ben és a Magyar Kupában. Ennélfogva úgy tűnt, hogy pénteken bajnokavatásra kerül sor Miskolcon, ahol viszont kiélezett csatában, Jacinta Monroe utolsó másodperces kosarával a Sopron 66-64-re győzött, és 2-2-re kiegyenlített.

Az öröm pillanata.
Enyugat.hu
Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Az utolsó felvonást - amely elképesztő hangulatban indult - mindkét gárda idegesen kezdte, két és fél percig kellett várni az első kosárra, a nyitónegyed felénél pedig még csak 2-3 állt az eredményjelzőn. A 2022-ben Euroliga-győztes, idén pedig Európa Kupa-elődöntős soproniak 12-0-s rohammal faképnél hagyták a kupagyőztes vendégeket, főként az ausztrál Stephanie Reid révén. A folytatásban maradt a 8-9 pontos hazai előny, a DVTK Lelik Réka és az amerikai Kaila Charles büntetőivel próbálta tartani a lépést. A nagyszünetben 27-18 volt az állás.

Térfélcsere után az előző idényben csak negyedik soproniak tudatosan lassították a játékot, miközben a túloldalon a piros-fehérek sorra adták el a labdákat, és főként az egyéni megoldásokra törekedtek. Óriási, de nem túl színvonalas küzdelem zajlott a pályán, a 33-26-ról induló zárószakaszban a Diósgyőr a 12 pontos hátrányt egyre csökkentette (33-32), de Krivacsevics Tijána és a szlovén Zala Friskovec kulcsfontosságú kosarakat dobott, és Gáspár Dávid vezetőedző együttese innen már nem engedte ki a kezéből a győzelmet.

A bajnokcsapat.
Sopron Basket / Tóth Zsombor

A zöld-sárgák és a piros-fehérek harmadszor szálltak szembe egymással az NB I végjátékában, 2015-ben és 2019-ben is a Sopron bizonyult jobbnak. Az immár 17-szeres bajnok soproniak 2014 óta csak egyszer maradtak le az aranyéremről, amikor a DVTK megszerezte egyetlen trófeáját.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport