Fájó vereség

SC Sopron - MOL Fehérvár FC II. 1-3.

Sopron férfi felnőtt labdarúgócsapata az NB III. Nyugati csoportjának 16. fordulójában a MOL Fehérvár FC II. együttesét fogadta. Nem indult jól a hazaiak számára a mérkőzés, hiszen már az első percben egy szerencsétlen öngóllal vezetést szerzett az ellenfél. A gól után a soproniak irányították a játékot, ennek is köszönhetően a 30. percben Kocsis Ármin lépett ki, az ellenfél kapusa csak szabálytalanul tudta megállítani, ezért a játékvezető a tizenegyes pontra mutatott. A büntetőt Jakab Gábor szép mozdulattal, higgadtan a kapuba helyezte.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Az első félidőben több gól már nem született, így döntetlennel vonultak pihenőre a felek.

A második játékrészben a soproniak még nagyobb fordulatszámra kapcsoltak, több esetben is lehetőségük volt a vezetés megszerzésére. A mérkőzés végéhez közeledve azonban két játékvezetői tévedés megpecsételte a sorsukat, így 3-1-es vereséget szenvedett az SC Sopron.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport