Magyar Péter: benézett 2 millió szavazó alá a Fidesz

A Tisza Párt elnöke szerint „Orbán az új Gyurcsány. Ugyanazon az úton halad.”

Magyar Péter szerint a Fidesz történelmi mélyponton van: „Valahol ott tartanak most szerintem, ahol 2007-8 körül Gyurcsány tartott. A saját belső méréseik szerint is benézett 2 millió szavazó alá a Fidesz, amire 2002 óta nem volt példa.” A Tisza Párt elnöke állítja, hogy saját méréseik szerint már 10 százalékkal vezetnek a kormánypártok előtt, a független felmérések pedig ennél is nagyobb előnyt mutatnak. Úgy látja, Orbán Viktor elveszítette a társadalmi támogatottságát, és a Fidesz már csak kapálózik, miközben egyre mélyebbre süllyed.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A Telexnek adott interjúban Magyar a frissen elfogadott vagyonnyilatkozati törvényről is beszélt, amely alapján akár meg is vonhatják az EP-képviselők mandátumát. „Az én életem nyitott könyv. (…) Mi ezt színháznak tartjuk, tudjuk, hogy ellenem irányul” – reagált a jogszabályra. Kijelentette, hogy a legjobb tudása szerint fogja kitölteni a vagyonnyilatkozatát, és ha Orbán Viktor is vállalja, akkor ő maga nyilvánosságra hozná közeli családtagjai vagyonnyilatkozatát és adóbevallását is, öt évre visszamenőleg.

Magyar szerint a vagyonnyilatkozati rendszer eddig csak színjáték volt, mert soha nem lett következménye annak, ha egy képviselő hibás adatot közölt. Példaként Lázár János vagyonosodását említette: „Ha a NAV megvizsgálná egyszer Lázár János vagyonosodását, súlyos megállapításokat találnának.” A Tisza Párt elnöke úgy véli, hogy a kormány célja az ő ellehetetlenítése, de nem fog megijedni. „Ha engem bilincsben elvisznek, akkor úgy fogok eljárni, ahogy Kossuth Lajos járt el, aki megtanult jól angolul.”

Az interjúban szó esett a Ruszin-Szendi Romulusz elleni várható büntetőeljárásról is, aki jelenleg a Tisza szakértője. Magyar állítja, kormányzati körökből érkeztek olyan információk, amelyek szerint koholt vádak alapján eljárást indíthatnak ellene. „Azért beszélünk nyíltan, hogy mindenki lássa az első pillanattól, hogy ez mire megy ki.” Ruszin-Szendi szerinte hazafi, akit „a kaszinóminiszter és a bandája” próbál hazaárulóként beállítani, miközben abszurd összeesküvés-elméletet gyártanak róla.

A Harcosok Klubja című, Fidesz-közeli kezdeményezést Magyar kudarcnak tartja, és úgy véli, hogy „a kezdőkörből lövik az öngólokat” . A Tisza válasza a Békések Ligája volt, amellyel szerinte hitelesebb és emberközelibb hangot tudtak megütni. Magyar szerint a közösségi médiában már nem működik a központi irányítás, és az emberek az őszinteséget keresik. Szerinte Orbán Viktor pánikban van, és ezzel maga adta meg a felhatalmazást a gyűlöletre: „amikor március 15-én a társadalom egy jelentős részét poloskának nevezte”.

A Pride betiltását és a civilek ellehetetlenítését célzó törvényeket a Fidesz csapdájának tartja, és szerinte hiba lenne, ha a Tisza ezek miatt tüntetést szervezne. „Ha tartasz egy óriási tüntetést, és ott betörik egy kirakat, (…) meg odaküldik a focihuligánokat, akkor utána azon elúszik a választás.” Célként a 2026-os választás megnyerését jelölte meg: „318 nap van hátra. Ezt féllábon is kibírja mindenki.”

Kiemelte, hogy nem akarják megismételni a Fidesz hibáit: „Nem Fidesz lightot akarunk vagy Orbán Viktor 2-t akarunk építeni, mert akkor nem csinálnánk.” A hatalmi túlkapások megelőzésére cikluskorlátozást vezetnének be a miniszterelnököknél, és saját magára is vonatkoztatná az önellenőrzést. Irodájában listát vezet a vezetői hibákról, és kollégáitól kéri, hogy figyelmeztessék, ha ő maga is kezd elcsúszni. „Ha nem tudok változtatni, akkor én magam megyek el.”

Végezetül azt mondta, Orbán nem fog belemenni egy biztos bukásba, így még az sem biztos, hogy ő lesz a Fidesz listavezetője 2026-ban. „Orbán az új Gyurcsány. Ugyanazon az úton halad.” Úgy látja, hogy ha Gyurcsány idejében lemondott volna, nem lett volna kétharmados Fidesz-győzelem. Most hasonló jelek mutatkoznak a kormánypártnál.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet