Séták, gasztroélmények és kultúra a SopronFest első napjain

Elstartolt a SopronFest hivatalos warm-up hete – nyolc nap, amely megalapozza az élményekkel teli fesztiválhangulatot.

A csütörtöki nyitónap után is érdekes programokat kínál a SopronFest. Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője, miniszteri biztos a Fertő-partra viszi az érdeklődőket pénteken 16 órakor. Este hétkor a Lenck-villában a Nick Hornby novellájából készült, fordulatokban gazdag múzeumi-színházi előadásban Ficzere Béla főszereplésével egy kidobóból lett műtárgyőr történetét ismerhetjük meg.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Szombaton kerítéskiállítás és gasztroélmények lesznek városszerte. Reggel vegán török brunch Tóth Ágival a Bojtorinában, napközben utcai gasztrofesztivál a Vinodomnál a One Eleven és barátai szervezésében, ahol ikonikus hazai éttermek és kézműves finomságok lesznek.

Dr. Tóth Imre szombaton 15 órakor A visszatérések tere – Szubjektív tértörténet az Avatótiszt Bácsitól Lenck Sámuelig című privát sétáján járhatjuk be a várost, 17 órakor pedig megnyílik Szabó Emese "Soproni mesék" című kerítéskiállításának a Lenck-villánál.

A gyönyörű Lenck-villa több programnak is helyszíne lesz.
NM

A fesztivál hivatalos megnyitójának napján, azaz vasárnap számos kiállítás nyílik, podcast beszélgetéseken és különleges vacsoraesten vehetnek részt az érdeklődők, este pedig a Budapest Bár koncertjével ünnepelhetjük a várost és fesztiválját.

További izgalmas programok is lesznek, mindenki kiválaszthatja a neki megfelelőt a programtáblában.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra