Érmekben, válogatotti helyekben, eredményes tornák szervezésében és versenyzőinek számának emelkedésében is jó évet zárt a soproni egyetemi sportklub. Horváth József elnöknek rengeteg információt és szerencsére sok jó eredményt is össze kellett gyűjtenie a szezon végén az értékeléshez.
- Kimagasló sikereket értek el sportolóink és szakembereink a mögöttünk álló szezonban csapat- és egyéni sportágakban is a Soproni Egyetem jelentős támogatásával. Ami az előbbit illeti: női röplabdában először indult a SMAFC - Soproni Líceum csapata másodosztályban, és nagy örömünkre a lányok máris a középmezőnyben zártak. Most megszerezték a rutint, biztos vagyok benne, jövőre még előrébb jutnak. A vízilabdás fiaink már évek óta az NB II-ben játszanak, ezúttal is a középmezőnyben végeztek. Jövőre szeretnénk egyetemistákkal erősíteni a csapatot - kezdte beszámolóját a SMAFC elnöke.
A kosárlabdacsapat az NB I B csoportjában az első nyolcba jutott, az SC Sopronnal közösen indított SC Sopron - Soproni Egyetem néven futballozó lánycsapat ugyancsak a nyolcadik helyig menetelt az NB II-ben. A jégkorongosok utánpótlás-csapatainak összetartása legendás Sopronban, ahogy az a rengeteg szervezőmunka is, aminek eredményeként ebben a szezonban - hacsak rövid időre is - de újra működött jégpálya. Számukra ez hatalmas eredménye volt a szezonnak - és nem is csak számukra... Télen újra saját jégen folytathatják a sportolást.
A floorballosok az egyetemi bajnokságban szerepeltek és sikeres tornát is szerveztek a Krasznai-csarnokban. Nagysikerű találkozót tartottak a szektorlabdások is; az egyre népszerűbb közösség a másodosztályban is megállta a helyét. A rögbisek is a MEFOB-on képviselték a SMAFC közösségét, ami idén is újabb szakosztályokkal bővült. Ebben a szezonban csatlakoztak a klubhoz az amerikai focisok és a pickleballosok. Utóbbiak hazai és nemzetközi színtéren is fényes érmekkel gazdagították a SMAFC gyűjteményét.
A válogatottakban is ott vannak a SMAFC sportolói. Az egyetemi klubot képviseli a parasport kézilabda és kosárlabda válogatottjában dr. Bihari Csaba. Az atléták több országos bajnoki címet is szereztek a válogatotti helyek mellé. A kerékpárosok között is van három válogatott kerettag. "Nagyon sokat fejlődtek és elképesztő mennyit utaztak. Minden fontos versenyen ott voltak" - emelte ki Horváth József a hegyikerékpáros és országúti bringások teljesítményét.
Hazai és nemzetközi színtéren is jól szerepeltek a karate utánpótlásversenyzői. A klub egyik legrégebbi szakosztálya, a lovasok, regionális és országos szinten is öregbítették hírnevüket. A tájfutók elsősorban felnőtt és senior kategóriákban értek el versenyeredményeket, de külön öröm, hogy egyre népesebb az utánpótlásuk is. Két nemzetközi versenyen is képviselik augusztusban az egyetemet.
A szertorna és sportaerobik szakosztály a többszörösére növelte tagságát és épített összetartó közösséget. Squashban Sáli Barnabás érte el a legnagyobb sikert; hazai és nemzetközi színtéren is képviselve a SMAFC-ot. Hosszú évek után újra az NB II-ben ültek asztalhoz az egyetemi klub sakkozói, akik a középmezőnyben zárták a szezont.
- Az ökölvívók még most készülnek országos bajnokságukra, a tavalyi dobogós helyezésüket, bízunk benne, megismétlik idén is. A küzdősportokban a brazil Jiu-Jitsu-sok voltak a legeredményesebbek, a MEFOB-on is érmeket is szereztek - zárta Horváth József. Még felsorolni is sok volt a sok sikert, mindenkire nem is tért ki az elnök, de ennyiből is tökéletesen látszik: nemcsak nagy a SMAFC közössége, hanem sikeres is.