Meghalt Bergendy István, akit sokan a Süsü a sárkány zeneszerzőjeként ismernek

A Liszt Ferenc-díjas zenész 81 éves volt.

Elhunyt Bergendy István Liszt Ferenc-díjas zenész, a Bergendy együttes alapítója és vezetője. A szaxofonos, klarinétos, zeneszerző 81 évesen halt meg, a koronavírus-fertőzés szövődményeinek következtében – közölte a család az MTI-vel.

Bergendy István
Forrás: Youtube
Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Bergendy István nevét sokan a tévéből ismerik, ő szerezte a Süsü, a sárkány, a Futrinka utca és több más tévésorozat, valamint az Én táncolnék veled című televíziós tánciskola zenéjét, emellett musicaleket is írt.

A nevét viselő Bergendy zenekar az ötvenes évek végén alakult, az alapító nevét 1962-ben vette fel. A hetvenes évek első felében voltak a csúcson, amikor Demjén Ferenc (basszusgitár, ének, szövegíró) és Laczin Norbert (billentyűs hangszerek, zeneszerző) csatlakozásával a zenekar országszerte népszerű lett.

2009-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki, 2011-ben kiemelkedő zenei és előadóművészi tevékenysége elismeréseként Liszt Ferenc-díjjal jutalmazták.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Kultúra