Akár tüntethetnek is Orbán Viktor bejelentése miatt

Nyilatkozatot adott ki a Magyar Önkormányzatok Szövetsége.

„A magyar önkormányzatiság kivégzését, számos magyar település elkerülhetetlen csődjét eredményezheti Orbán Viktor mindenféle érdemi egyeztetés nélkül tett bejelentése az iparűzési adó megfelezéséről” – olvasható a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) elnökségének nyilatkozatában.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A szervezet Facebook-oldalán található bejegyzésben továbbá kiemelik, „mérhetetlenül visszataszítónak tartjuk, hogy a magyarok ezreinek halálát okozó koronavírus-járványt használja ki a miniszterelnök arra, hogy leszámoljon a nem fideszes vezetésű önkormányzatokkal.”

Gémesi György, mint a MÖSZ elnöke azt írja, „az Orbán-kormány eddigi gyakorlata alapján okkal feltételezhetjük, hogy a miniszterelnök a kilátástalan helyzetbe sodort önkormányzatokat politikai alapon akarja kompenzálni ”. Szerinte „ezzel kivégzi az önkormányzatiságot, a rendszerváltozás egyik legfontosabb értékét és értelmét, megcsúfolja a választói akaratot, elveszi a magyar települések autonómiáját.”

Követeléseket is megfogalmaztak:

• Követeljük, hogy a kormány az önkormányzati szövetségekkel való megállapodás nélkül semmiféle, az önkormányzatok bevételeit érintő döntést ne hozzon.

• A január 15-ére kitűzött önkormányzati egyeztetésig az iparűzési adóról szóló döntést függessze fel.

• Követeljük, hogy a kormány az önkormányzatok támogatására és kompenzálására dolgozzon ki átlátható, tiszta, politikai szemponttól mentes rendszert.

• Követeljük, hogy a kormány érdemben tárgyaljon az önkormányzati szövetségekkel az önkormányzatok által az államnak fizetett adók csökkentéséről a gazdasági válság kezelése érdekében.

• Követeljük, hogy a kormány az Európai Unió által Magyarországnak adott válságkezelő támogatások elosztásába vonja be az önkormányzatokat.

Azt írják, amennyiben a kormány továbbra is a magyar települések és az önkormányzatok kivéreztetésére használja a járvány okozta súlyos egészségügyi és gazdasági helyzetet, úgy a tiltakozás bármely törvényes formája indokolt és szükségszerű a magyar önkormányzatok és a településeinken élő polgárok számára. - idézi az atv.hu .

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Közélet