Vas Kata Blanka bronzérmes U23-ban a terepkerékpáros világbajnokságon

A Delta MTB Sopron egyesület színeiben is versenyző Vas Kata Blanka bronzérmet nyert a belgiumi Oostendében rendezett terepkerékpáros (cyclocross) világbajnokság női U23-as versenyében vasárnap.

Tavaly a vb-n és az Európa-bajnokságban is ezüstérmes lett a korosztályban Vas, aki három szakágban - a terepkerékpár mellett az országúti mezőnyversenyben és hegyikerékpárban - is felnőtt magyar bajnok.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A világbajnokság U23-as viadalában 14 ország 37 sportolója állt rajthoz, szakértők szerint ez volt minden idők legerősebb mezőnye a korosztályban, a 19 esztendős magyar kerékpáros pedig már előzetesen is a favoritok közé tartozott Oostendében: a világkupában ugyanis a felnőtt mezőnyben ötödik lett, az U23-as rangsort pedig az élen zárta.

A 2020-as év legjobb magyar női kerékpárosa már a rajt után az élmezőnyben tekert, míg mögöttük a sort kisebb bukás szakította szét. A 2900 méteres pályán az első kör végén Vas második volt, előtte egy, mögötte két holland rivális tekert, négyesük jelentősen elszakadt a többiektől.

A négykörös megméretés felére az élen tekerő holland növelte előnyét a két honfitársa és Vas alkotta csoport előtt. Vas azonban egy rövid leszakadás után újra az üldözők élére állt, befogták a vezető narancsmezest, így a záró körnek már együtt vágtak neki. Fél körrel a cél előtt a hosszú tengerparti homokos rész bizonyult döntőnek, ennek végére szétszakadt a boly, egyesével tekertek, Vas pedig harmadik helyen haladt a záró kilométereken, és végül kilenc másodperces lemaradással a bronzérmet szerezte meg.

Vas - a magyar szövetség (MKSZ) közleménye alapján - a verseny után azt mondta: nagyon jól érezte magát, nagyon jók voltak a lábai is, de a futós részeken néha cserbenhagyták.

"A magyar kerékpársport 125 éves fennállása óta még nem született olyan tehetség, aki ennyiszer állt volna cyclocross világversenyek dobogóin, Blanka azonban ezüst- és bronzérmes is, ráadásul világkupagyőztes" - idézte a kommüniké Princzinger Pétert, az MKSZ elnökét, aki a 19 éves bringás szezonját "történelmi jelentőségűnek", Vast pedig "igazi példaképnek" nevezte.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport