Szijjártó szerint az egész nyugati sajtó hazudik

„A liberális mainstream nem tudja megemészteni azt, hogy van egy kormány, amelyik erős, konzervatív, kereszténydemokrata, patrióta politikát folytat és sikeres” – nyilatkozta a külügyminiszter.

Szijjártó Péter külügyminiszter szerint az egész nyugati és uniós sajtó hazudik, amikor számon kérik a sajtószabadságot a magyar kormányon, derült ki abból az interjúból, amit a román Digi 24 TV készített a külügyminiszterrel – írta a Telex .

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A külgazdasági és külügyminisztert kérdezte a riporter a Klubrádió elhallgatásáról is. Szijjártó erre visszautasított minden olyan állítást, amely szerint a kormány nem biztosítja a sajtószabadságot. Szerinte ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a médiumok többsége kormányellenes álláspontot képvisel.

A riporter erre megkérdezte, hogy „akkor tehát azt állítja, hogy az egész nyugat-európai, európai uniós sajtó hazudik, amikor a sajtószabadságot kérik számon?” Szijjártó azt felelte: igen, azt állítom.

„A liberális mainstream nem tudja megemészteni azt, hogy van egy kormány, amelyik erős, konzervatív, kereszténydemokrata, patrióta politikát folytat és sikeres” – fogalmazta meg.

Szijjártó a kormánypárti sajtóról is beszélt.

„A sajtószabadsággal kapcsolatban nem szabadna a sajtóorgánumok azon jogát megkérdőjelezni, hogy pozitívan vélekedjenek a kormány döntéseiről. Én nem tudom elfogadni azt, hogy az olyan sajtóorgánumok, amelyek történetesen pozitívan viszonyulnak a kormányhoz, rögtön minősítve lesznek, miszerint kormányzati irányításúak, kormányzati tulajdonúak, kormányzati rabszolgák és hasonlók” – nyilatkozta.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Közélet