Publicus: csökkent a Fidesz támogatottsága

5-6 százalékpontos lett az ellenzék előnye, ez enyhe mandátumtöbbséget is jelenthet egy választáson.

A Fidesz támogatottsága az összes megkérdezett körében egy százalékpontot csökkenve 29 százalék volt februárban, derül ki a Publicus Intézet országos reprezentatív közvélemény-kutatásából, amit a Népszava megbízásából készítettek.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Az MSZP 5, a Jobbik 7, a DK 8, a Momentum pedig 5 százalékon áll az összes megkérdezett körében.

Érdemben, havonta nagyjából 1-1 százalékponttal növekszik az összefogás szavazók aránya. Tavaly nyári megjelenésük óta az elmúlt 7-8 hónap alatt 8 százalék jelezte, hogy ebbe a csoportba tartozik. Ez a tábor elsősorban a bizonytalanokból érkezik, akik 39-40 százalékról 33 százalékra csökkentek ezen időtávban.

Pártok támogatottsága
publicus

Érkeztek még az összefogás szavazók körébe az ellenzéki pártoktól is, elsősorban a Momentumból és az MSZP-ből, másodsorban a DK-ból és a Jobbikból, írja a Publicus Intézet.

Trend még, hogy növekszik a Jobbik támogatottsága és a párt a Momentumtól szipkáz el szavazókat, tőlük is elsősorban vidéken. A kutatásban emlékeztetnek, stabilizálódott az összefogott ellenzék 2020 nyár végén, majd ősz elején létrejött előnye a kormánypárttal szemben.

Ám míg a tavalyi év utolsó negyedévében az előny 3-4 százalékpontos volt, ami bár szavazattöbbséget jelentett, a választási rendszer egyenetlenségei miatt mandátumtöbbséget nem. Mostanra az előny 5-6 százalékpontos lett, ami már enyhe mandátumtöbbséget is jelenthet egy 2022-es választáson, teszik hozzá - írja a 24.hu .

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Közélet