Mifelénk nem a MÁV, hanem a GYSEV üzemelteti a vasutakat, vagyis Nyugat-Magyarország az egyetlen, ahol nem a MÁV felel a vonatközlekedésért. Mégis miért? Miért pont itt? Hogy van az, hogy két vasúttársaság működik hazánkban?
Egy új remény
Mindkét céget a dualizmus idején alapították. A MÁV jogelődjét 1868-ban Magyar Királyi Államvasút néven. A GYSEV-et, azaz a Győr–Sopron–Ebenfurti Vasutat pedig 1872-ben, Victor von Erlanger báró kérelmezésére. 1876. január 2-án nyílt meg az első szakasza Győr és Sopron között.
5 260 000 forint (németül: gulden) volt az induló tőke, 1910-re viszont ez már 46,5 millió koronára, ami közben váltotta a forintot, nőtte ki magát. A társaság székhelye Budapest lett. Burgenland 1921-ben végképp Ausztria részévé vált, így a GYSEV vasutainak egy része az osztrákokhoz került. 1923-ban az Osztrák Köztársaság megerősítette az 1872-es koncessziót, amit később kilencven évre meghosszabbítottak, majd ezt újra és újra megismételték. 1924-ben Bécsben is létrehoztak egy fióktelepet.
A vasfüggöny idején a magyar állam teljes mértékben átvette az irányítást a cég felett, de nem olvasztották bele a MÁV-ba. Ausztria csak 1994-ben vette át a részvények egyharmadát. 2009 óta 65,64 százalék a magyar, 28,24 százalék az osztrák államé, míg 6,12 százalék a Strabagé. Magyarországi székhelye ma már Sopronban, ausztriai pedig Vulkapordányban van.
A jelenlegi GYSEV és kapcsolódó vasútvonalak a cég honlapjáról a következők:
- 1. sz. vasútvonal : (Budapest–) Hegyeshalom – Rajka
- 132. sz. vasútvonal : Rajka - Bratislava (-Nové Mesto)
- 15. sz. vasútvonal : Sopron – Szombathely
- 16. sz. vasútvonal : Hegyeshalom – Szombathely
- 17. sz. vasútvonal : Szombathely – Zalaszentiván (–Zalaegerszeg)
- 18. sz. vasútvonal : Szombathely – Kőszeg
- 20. sz. vasútvonal : Székesfehérvár – Szombathely
- 21. sz. vasútvonal : Szombathely – Szentgotthárd
- 25. sz. vasútvonal : Celldömölk – Boba – Zalaegerszeg – Bajánsenye (–Hodoš)
- 512. sz. vasútvonal : Deutschkreutz – Sopron – Ebenfurt – Wien
- 524. sz. vasútvonal : Deutschkreutz – Sopron – Wiener Neustadt – Wien
- 530. sz. vasútvonal : Szentgotthárd – Graz
- 730. sz. vasútvonal : Wulkaprodersdorf – Eisenstadt – Neusiedl am See
- 731. sz. vasútvonal : Fertőszentmiklós – Pamhagen – Neusiedl am See
- 8. sz. vasútvonal : Győr – Sopron
- 9. sz. vasútvonal : Fertőszentmiklós – Pamhagen
- 23. sz. vasútvonal : Zalaegerszeg – Rédics
Ezen kívül tizenkét GYSEV menetjegypénztár működik a két országban.
Mivel a cég történelme során csak részben volt magyar és a vonalai átmentek Ausztriába is, így érthető, hogy nem olvasztották bele a MÁV-ba. Legalábbis, egyelőre.
A magyar állam visszavág
A békés együttélés azonban úgy tűnik, véget ért. Lázár János közlekedési miniszter tavaly kirúgta Hanna Delleman vezérigazgató-helyettest. Majd közölte azt is, hogy “az a modell nem működik tovább, hogy mi vagyunk alul balekként” . Azt is tudatta, hogy kivásárolnák az osztrákokat a cégből.
A Strabagot már megkeresték egy ajánlattal, Ausztria viszont nem enged, a bíróságra vitték az ügyet , aminek tárgyalása még zakatol. A kormány szerint a magyarok érdeke is, hogy az államé legyen a cég teljes mértékben, de hogy pontosan miért is jó ez nekünk, azt nem tudjuk.
Mi lesz az ügy vége és milyen hatással lesz ez a vonatok menetrendjére és a késések gyakoriságára? Ha fekete vonat elvitte a páromat, akkor a sárga-zöld vonat pedig az osztrák részvényeket fogja? Ezekre a kérdésekre valószínűleg csak a jövőben fogunk válaszokat kapni.