Péntek délelőtt publikálta legfrissebb közvélemény-kutatását a Medián. A felmérés szerint két nappal az EP-választás előtt a "biztos" szavazók
Hozzáteszik, két pártnak van mégy esélye még bejutni az EP-be. A Mi Hazánk jelenleg 5%-on áll, míg a Magyar Kétfarkú Kutya Párt 4%-os támogatottságot élvez.
Közölték, a rossz közhangulat ellenére sikeresnek látszik a pártok mozgósítása: az EP-választás fontosabb résztvevőinek szavazói négyötödösnél is nagyobb arányban állítják, hogy június 9-én biztosan az urnákhoz járulnak. Bár az ilyen kijelentéseket nem szabad nagyon komolyan venni, magas részvételre lehet számítani.
A cég felmérése szerint a Tisza párt 6, a DK-MSZP-P 2 mandátumra számíthat. A Fidesz legalább 11 képviselői helyet szerezhet, de ez a szám végeredményben attól függ, hogy az 5 százalékos küszöböt megközelítő, de azt el nem érő pártlisták, tehát a Mi Hazánk és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt listája végül bejut-e az Európai Parlamentbe. Ha egyikük sem, a Fidesz mandátumainak száma 13, ha egyikük igen, akkor 12 lehet.
A Medián ugyanakkor megjegyezte, a becslést több dolog is nehezítette. Például az is, hogy még azoknak is, akik biztos szavazónak minősítik magukat, 25 százaléka nem tudja vagy nem akarja megmondani, hogy melyik pártlistára fog szavazni. Az utóbbiak 52 százaléka ellenzékinek mondható, és csak 24 százalékuk kormánypártinak.
Az országos felmérés a 18 éves és annál idősebb népességet reprezentálja, 1500 fős, véletlen minta alapján készült, telefonos megkérdezéssel, május 31. és június 5. között.