Kormányinfó ma Orbán Viktorral

Indul a 12 éven felüliek oltása; törlik a védettségi igazolását azoknak, akik nem veszik fel mindkét oltást - közölte a miniszterelnök.

A miniszterelnök kezdte a mai kormányinfót. Először a járványszámokról beszélt, közölve, a teljes átoltottság tekintetében az első helyen áll az EU-ban Magyarország, noha nem tekint erre a folyamatra versenyként.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

"Az oltatja be magát, aki akarja, és aki akarja, be tudja" - szögezte le. "A járvány azok számára ért véget, akik beoltatták magukat. Akik nem oltatták be magukat, veszélyben vannak, akár életveszélyben is" – folytatta.

"Nyugati vakcinából még érkeznek adagok" - mondta Orbán Viktor, a mennyiségeket sorolva megjegyezte, akár harmadik-negyedik oltásra is sor kerülhet. Bejelentette, a 12 év felettiek is olthatók már, erre nem indul külön kampány, a szülőknek kell ebben közreműködniük.

Közölte még, a második oltást fel nem vevőktől elveszik a védettségi igazolást.

Orbán bejelentette: nemzeti konzultáció indul a járvány után. Témái: a minimálbér (hány lépésben, hogyan emelkedjen 200 ezer forintra, ehhez jelentős vállalkozói adókedvezmények társulnak), a gyermekeket nevelő családok visszakapott szja-ja, a hitelmoratórium, a migrációs kvóta kérdése (felgyülemlett migránsok elosztása).

Három válságot élt át az ország másfél évtized alatt – mondta Orbán -, a pénzügyit, a migrációst és a koronavírus-válságot. "A kormány nem hiszi, hogy a krízisek sorozata véget ért volna, a járványok és a népvándorlások korszakában vagyunk" - jelentette ki.

Orbán tudatta, a járványügyi védekezésben részt vettek 10 nap rendkívüli szabadságot kapnak, részletek később rendeleti formában.

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter ezt kérdésre válaszolva azzal egészítette ki: kivételére a jövő év végéig van lehetőség, kifizetni nem lehet. Rendőröket, szociális dolgozókat, egészségügyi alkalmazottakat érint. Orbán Viktor még hozzá tette: minden intézkedésünket az alapozza meg, hogy 5,5 százalék lesz-e az idei GDP növekedés - tudósított az infostart.hu .

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Közélet