Aláírásgyűjtés az Aranyhegyért

Egy aranyhegyi lakos megelégelte, hogy a soproni városrészben az alapvető infrastruktúra sem áll rendelkezésre.

Közismert probléma Sopronban, hogy az újonnan épült lakótelepeken és lakóparkokban hiányos az infrastruktúra. Legyen szó a tömegközlekedésről, parkolóhelyekről, posta, gyógyszertár, bankomat, esetleg élelmiszertbolt hiányáról, sokan a saját bőrükön érezhetik, hogy nagyobb távolságot kell megtenniük azért, hogy hozzájussanak alapvető szolgáltatásokhoz. Most egy helyi lakos, Szabó Évi petíciót indított, hogy javulhassanak a körülmények. A hölgy saját elmondása szerint 1973 óta él az Aranyhegyen, bár akkor még nem volt lakópark.

Azóta nagy változáson ment át az évek során ez a környék, legalábbis ami a megnövekedett létszámot jelenti. Ehhez sajnos a mai napig nem épült meg a szükséges infrastruktúra. Hiányzik egy olyan kereskedelmi egység, mint pl Spar, Aldi, Lidl, ahol megfizethető áron, és megfelelő választékban be tudnának vásárolni az itt lakók, főleg az idősek, vagy a sok kisgyerekes anyukák. Szükséges volna egy postára, gyógyszertárra, bankautomatára, továbbá a buszjáratok sűrítésére, gyalogátkelőhelyek kiépítésére, biztonságos közlekedésre, a trafik előtti kocsma csoportosulás megszüntetésére, térfigyelő kamerákra, parkra, biztonságos játszótérre, kutyafuttatóra, padokra, szemetesekre, rendőrőrsre/polgár védelemre, parkoló stb.

Aranyhegy műholdképen (2019 április)
Google Earth
Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A petíció elindítója azt is írja, tavaly már indítottak egy kezdeményezést ezek megvalósítására, eddig azonban nem történt semmi.

Most többek kérésére hoztam létre ezt a petíciót, kérlek, ha Te is itt laksz, és szerinted is szükség van a fent felsoroltakra, írd alá a petíciót!

-zárta szavait Szabó Éva.

A petíciót az alábbi linkre kattintva lehet aláírni

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet