Kövek: telitalálat vasárnap

A Kövek című tanjátékot láthatják a nézők október 10-én (vasárnap) délután három órakor a Liszt Ferenc Kulturális Központban. A történet két kamasz határokat teljesen kifeszítő halálos játékáról, gyilkossá válásukról szól. Molnár Anikó és Papp Attila soproni színművészek közösen hozták létre a dinamikus, pergő, sodró erejű előadást, amely az idei évadban középiskolásoknak, felsősöknek szól, miközben a felnőttek számára szintén hordoz tanulságos kérdéseket, gondolatokat.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Az előadás két kallódó srác céltalannak látszó világába vezet el bennünket. A Kövek Stefo Nantsou és Tom Lycos ausztrál szerzőpáros darabja megtörtént esetet feldolgozva egy újsághír alapján készült még 1996-ban. A történet két kamaszról szól (egyikük 13, másik 15 éves), akik unalomból veszélyes kalandokba sodorják magukat. Először betörnek egy műhelybe, majd, hogy egymásnak bizonyítsák vagányságukat, bátorságukat, heccből köveket dobálnak egy hídról az autókra. Az egyik kő telitalálatként repült le a hídról és halálos autóbalesetet okoznak. Ki dobta ezt a követ, kié a felelősség? Bűnösök a fiúk? Bűnhődjenek egy játéknak induló, meggondolatlan csínytevésért vagy sem? Hol a barátság határa? A darab számtalan kérdést felvetve az ő sorsukat, lelki útjukat, társadalmi hátterüket villantja fel a bírósági tárgyalástól egészen ítéletig.

A Kövek hat szereplővel az elmúlt esztendőkben szerepelt már a soproni teátrum fiataloknak szóló színházi nevelési programjában, számtalan helyen játszották már oktatási intézményekben. Most azonban egy teljesen új előadás született igazi műhelymunka, alkotói találkozás után. Molnár Anikó és Papp Attila színművészek dramatizálást követően visszatértek az eredeti, két szereplős változathoz. Amikor elkészült ez a színdarab, akkor maga a két szerző játszotta és rendezte azt a melbourne-i bemutatón. Magyarországon először az egyik író, Stefo Nantsou állította színpadra a művet még a Kolibri Színházban. Azóta több hazai színház tűzte műsorára a történetet.

A Kövek Molnár Anikó és Papp Attila kreativitásának, ötletességének köszönhetően egyszerű színpadképpel, kevés kellékkel, egy mindenre - akár lapjaira rajzolásra is - kiválóan alkalmas szekrénnyel kelt színházi élményt. A színészek pergősen, dinamikusan, sodróan, fiatalokra jellemző tempóban, erős váltásokkal játszanak, hol grafikákkal, hol egyszerű ruhacserével jelenítik meg a darab szereplőit, egyes helyszíneit, szituációit. A zenei aláfestés - amely Papp Attila munkája - hozzájárul, hogy a feszültség, a lelki tusakodás, pokoljárás, az önvád, a félelem, kiszolgáltatottság, a magány, az érzelmi hullámvasút atmoszférája egyaránt végig hangsúlyosan megjelenjen a játékban.

Az előadás után Németh Ervin, a soproni színházi nevelési program vezetője beszélget a közönséggel a látottakról.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra