16 éves kortól lehet majd szavazni az alternatív oktatási népszavazáson

Kevesebb, mint egy hónap múlva kezdetét veszi Magyarország első, alternatív oktatási népszavazása. A választópolgárok hét kérdésben mondhatják el a véleményüket az oktatásról.

Az aHang és az Egységes Diákfront által szervezett alternatív referendumot október 23. és október 30. között tartják majd. A két szervezet célja, hogy megmutassa, hiába lehetetlenítették el az összes oktatással kapcsolatos népszavazási kérdést, az emberek igenis véleményt akarnak mondani a rendszerről. Mindezért azt szeretnék, hogy legalább 200.000 ember vegyen részt az alternatív népszavazáson, hogy nyomást tudjanak gyakorolni a kormányra.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A 7IGEN-es oktatási népszavazás több ponton is újítást hoz majd a hazai politikai részvételiség formájában. A referendumon szavazhatnak azok is, akik 2023. október 23-ig betöltötték a 16. életévüket. Gajzágó József, az Egységes Diákfront tagja ez ügyben hangsúlyozta, hogy kiemelten fontos, hogy a diákok, akik leginkább érintettjei az oktatás helyzetének, maguk is véleményt alkothassanak az ügyben.

A tervek szerint minden megyében lehet majd személyesen is szavazni, de online is le lehet adni a voksokat. A szervezők minél több településen szeretnék biztosítani annak a lehetőségét, hogy véleményt nyilváníthassanak az emberek a magyar oktatási rendszer állapotáról.

7igenes népszavazást népszerűsítő zebraakció Miskolcon.
aHang

- A célunk, hogy a lehető legtöbb helyen megvalósuljon a szavazás, és minél több ember részt vegyen Magyarország első alternatív, oktatási népszavazásán. Már több százan jelentkeztek aktivistának, akik az ország minden pontján segítenek majd megszervezni a referendumot - emelte ki Szalóki Viktor, az aHang szóvivője.

A szavazást az aHang által fejlesztett, ELEVE választási szoftver fogja kiszolgálni, amelyet az aHang fejlesztői jelenleg is erre a szavazásra optimalizálnak. A szoftver egyszerre biztosítja majd az online és a személyes szavazást is. Újdonság lesz, hogy a szavazás során folyamatosan nyomon lehet majd követni a részvétel alakulását. Hamarosan részletes bemutatóval jelentkezik az aHang és az EDF, ahol a választási szoftver működését ismerhetjük meg.

A népszavazás kezdetéig, a következő időszakban az ország számos pontján találkozhatunk majd a 7IGEN-es kampány aktivistáival és pultjaival, ahol előregisztrálni lehet a szavazásra, és segítőnek is lehet majd jelentkezni. A következő hetekben pedig folyamatosan érkeznek információk a szavazás és a kampány részleteivel kapcsolatban, amelyek elérhetők lesznek a népszavazás hivatalos honlapján, a 7IGEN.hu oldalon , valamint az aHang és az EDF Facebook-oldalán is.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet