Palkovics László államtitkár szerint lefújhatják azokat a fesztiválokat is, amelyek augusztus 15. után engedélyt kaptak ha jön a koronavírus második hulláma. Az államtitkár azt nyilatkozta, megvan rá az esély, hogy Magyarországon is nőni fog a fertőzöttek száma, ami maga után vonja azt is, hogy újra be kell iktatni a korábbi korlátozásokat és óvintézkedéseket – olvasható a szeretlekmagyarország.hu oldalon.
Egyelőre úgy tűnik, az augusztus 20-i tűzijátékot meg lehet tartani, azonban a legtöbb nagyhírű nyári fesztivált nem. Az már biztos, hogy elmarad(t) a turisták tömegét vonzó Sziget, a Volt, és a Balaton Sound is. A kisebb fesztiválok még megkísérelték eseményeiket áttenni augusztus utolsó két hétvégéjére: így például az EFOTT, a Strand, a Fishing On Orfű, a Kolorádó és a Szegedi Ifjúsági Napok is.
Ha a COVID-helyzet súlyosbodna, az egyet jelentene azzal, hogy továbbra sem tarthatnák meg az 500 főnél nagyobb rendezvényeket, illetve azokat is lefújhatnák, amelyek augusztus 15-től engedélyt kaptak.
Az újabb korlátozás nemcsak a fesztiváloknak ártana, hanem az összes budapesti szórakozóhelyet megviselné. Ez alól nem kivétel a Budapest Park sem, amely a tömeges jegyvisszaváltások miatt a tavaszi koncertek egy részét nyárra tette át. Az újabb korlátozások okozta pénzkiesés természetesen a zenészeken kívül érintené a szervezőket, a háttérmunkásokat, a pultosokat, és mindenkit, aki közreműködik a nagyszabású rendezvények lebonyolításában.