„Legjobb megoldás, ha most hátralépek!”

Az elnök régóta fontolgatta lemondását.

Hétfőn bejelentette lemondását Szűcs Tamás, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke, írta meg levelében a tagoknak – olvasható az index.hu oldalán. Levelét a PDSZ oldalán is közzétették. Szűcs ebben úgy fogalmaz: hosszas átgondolás után jelentette be lemondását a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének Országos Választmányi elnöki tisztségéről. Kiemelte: azok, akik ismerik őt, és akikkel együtt dolgozott az utóbbi időben, tudják, hogy ezt a kérdést régóta fontolgatta, nem hirtelen elhatározásból született.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

- Rengeteget dolgoztunk azon, hogy a társadalom közönyén, fásultságán át tudjunk törni. Rengeteget, de valószínűleg nem eleget. Számomra továbbra is csalódás, hogy az oktatási dolgozók közössége, ugyan talán már érti, hogy nincs keresnivalónk a nap alatt, ha nem fogunk össze, de még mindig nem teszi meg saját magáért a legalapvetőbb lépést, a csatlakozást. Árulkodó adat, hogy az elmúlt fél évben legalább háromszor annyi emberen segített jogi szolgálatunk, mint amennyien beléptek a szervezetünkbe. Márpedig ingyen ebéd nincs: a rengeteg munka felőröli azokat, akik tenni akarnak, akik munkájukat, energiájukat ölik abba az ügybe, amiben hisznek. Ha csak aratni jössz, de vetni nem, egy idő után nem lesz mit enned – fogalmaz levelében az elnök.

Szűcs azt is írja: az utóbbi időben sokat utazott, munkáját Miskolcról igyekezett ellátni, és a kétlakiság már magában is nagy teher volt számára. Mellette az sem segített, hogy noha egyre több ügyben igyekeznek eljárni, lehetőségeik, eszközeik nem növekedtek az igényeknek megfelelően. Az elnök hangsúlyozta: a közös felelősségvállalásban van még hova fejlődniük, ugyanis a hatalom intézkedéseivel szemben ez alapvető érdek.

- A rengeteg harc és összetett feladat kimerített, felőrölt. Úgy éreztem, hogy a legjobb megoldás, ha most hátralépek - foglalta össze lemondásának okait a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke.

Szűcs Tamás továbbra is az országos választmány tagja marad. Az átmeneti időszakban Komjáthy Anna, az országos választmány elnökhelyettese látja el az elnöki feladatokat.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet