Gyura Zsófia igazságérzetét nagyon bántja a soproni Washington park felújítása során kivágott hatalmas, lombos fa kivágása, ráadásul a rekkenő hőségben otthonában is érzi fájó hiányát. Nem tart már árnyékot és a madarak sem énekelnek az ágai között. A park mellett élő asszony az elsők között emelt panaszt a fa kivágása ellen és több hivatalban is jelezte: véleménye szerint elkapkodott, sőt, érthetetlen a fa feláldozása. Az előzményekről korábban mi is írtunk .
Olvasónk Sopron jegyzőjét arra kérte, indokolja már meg, miért kellett a láthatóan egészséges juhart kivágni. A hivatal városüzemeltetési osztálya válaszolt. Levelükből a lényeg:
"Az Ön által megjelölt fás szárú növény kivágása Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának kezelésében történt. A kivitelező által tett bejelentést követően 2023. 05.26-án Sopron Megyei jogú Város Polgármesteri Hivatalának Városüzemeltetési osztálya, valamint a Sopron Holding Ztrt. helyszíni szemlét tartott. A szemle során megállapítást nyert, hogy a Washington park felújítási munkálatai során az új gyalogos járda építése során a fa felső gyökereit elvágták, mely viharos időben balesetveszélyt jelent. A fa a szemle során is jól láthatóan megdőlt, ezzel veszélyeztetve a mellette lévő illemhelyet, valamint a gyalogos forgalmat. A személyi és vagyonkár elhárítása érdekében a fa kivágását indokoltnak találtuk".
Azon túl, hogy lenne mit javítani a megfogalmazáson a magyar nyelv szabályai alapján, az tehát a lényeg, hogy a munkák közben sértették meg a fa gyökerét, ezért kellett kivágni.
Megküldték a szemle másolatát és a fényképes dokumentációt is, s ez végképp felháborította olvasónkat.
- A jegyzőkönyvhöz csatolt fényképes dokumentáció első ránézésre is nevetséges. Azt állítják a levélben, hogy a csatolt képek a szemrevételezésről készült fotódokumentációból valók, de arra sem figyeltek, hogy legalább ne olyan képeket keressenek elő, ahol a fák kopaszok. A megdőlést bizonyítandó utcaképről próbálták eltüntetni a google logót, de ebben is hanyagul jártak el - mutatta a levelet és a fotókat Gyura Zsófia.
És tényleg: a városházi fotón ott a Google felirat, de nem nehéz az eredetit sem visszakeresni. ( Ide kattintva Ön is látja.)
És a kép bal felső sarkát is tessék nézni: 2011 decemberében készült a felvétel. Erre hivatkozva vágták ki a fát idén májusban?