„Lesz másik” – üzenik az indexesek

Sokan bíznak, hogy a szerkesztőség egyben marad.

Több mint két héttel ezelőtt döntött úgy a legolvasottabb magyar hírportál komplett szerkesztősége, hogy egységesen feláll és beadja a felmondását.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Az Index.hu újságírói lépésüket azzal indokolták, hogy a tulajdonos menesztette a főszerkesztő Dull Szabolcsot, és e mögött – illetve a tervezett átszervezés mögött – a függetlenségük veszélyeztetését látták.

Az Index körüli események azóta is élénken foglalkoztatják a közvéleményt, sokan az Orbán-kormány sajtószabadság elleni lépéseként értékelik, még egy tüntetés is volt, és abban bíznak, hogy a szerkesztőség egyben marad, és elindítanak egy hasonló szellemiségű lapot.

Eddig erről nem sokat lehetett tudni, és ha voltak is mozgások, azok titokban történtek.

Vasárnap éjjel ugyanakkor Kárpáti Márton újságíró „Lesz másik!”, „Hamarosan” szövegű fotót posztolt a Távozó indexesek Facebook-oldalára.

Ez olvasatunkban azt jelenti, hogy a közeljövőben bejelentés várható a távozott újságírók részéről.

A bejegyzést eddig több mint 15 ezren lájkolták.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Közélet