Értékeket mutat a Hegykői Csipkeház a KÖN napjain is

A Hegykői Csipkeház is várja az érdeklődőket a Kulturális Örökség Napjai alkalmából szeptember 16-án és 17-én, délelőtt 11 és délután öt óra között. Szigethi István polgármester nyitja meg a rendezvényt.

"A közelünkben lévő házakra gyakran rá sem pillantunk, annyira megszoktuk jelenlétüket. De ha eltűnnek – lebontják őket vagy összedőlnek –, a hiányuk azonnal szembeötlő lesz, megbomlik a mindennapi környezetünk, eltűnnek történelmünk vagy gyerekkorunk tanúi. Azért, hogy igazán otthon érezhessük magunkat hazánkban, nekünk is tennünk kell: ismerjük meg közös épített örökségünket, mert szeretni és védeni csak azt tudjuk, amit ismerünk is" - fogalmaztak a Kulturális Örökség Napjai szervezői, amikor megindokolták, miért az épített örökséget választották idén bemutatandó értéknek. A Hegykői Csipkeház természetesen azonnal csatlakozott a Kulturális Örökség Napjai programhoz, hiszen nemcsak a hungarikummá vált höveji csipkék őrzője, hanem annak a közel kétszáz éves háznak is, ahol egykor Paska, vagy ahogy mások ismerik, Biacsics bíró, élt. Az épület - bár a település központjában, a templom mellett áll - évekkel ezelőtt leromlott állapotban került Cseh Zoltánné tulajdonába, aki itt képzelte el édesanyja, Szigethy Istvánné höveji csipkéinek állandó kiállítását.

A bíró otthona ma Csipkeházként várja a látogatókat.
Hegykői Csipkeház
Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A terv azóta valóra vált, sőt, kibővült! A több mint kétszázötven gyönyörű csipkét bemutató állandó kiállítás megtekintése mellett a műemlékvédelem előírásainak megfelelően precízen és igényesen felújított épületben időutazást is tehetnek a látogatók. A konyha és a tisztaszoba úgy van berendezve, mintha Biacsics bíró felesége csak kiszaladt volna a kertbe, ami mára fűszer- és gyógynövényekkel beültetve ontja illatát. A régi Fertő parti élet relikviái kaptak helyet a kert mögött felújított pajtában. Tehát bőven van mit megmutatnia a Csipkeháznak akkor is, amikor nem a kézimunkák kerülnek előtérbe.

A konyha az egykor használatos tárgyakkal időutazásra csábít.
Hegykői Csipkeház

A Kulturális Örökség Napjait Szigethi István, Hegykő polgármestere nyitja meg a Csipkeházban szeptember 16-án, szombaton 11 órakor, és ő fogja kalauzolni is az érdeklődőket az öreg falak között. Bemutatja a ház múltját, beszél a Fertő partján élők hétköznapjairól és ünnepeiről, a környékre jellemző építészeti különlegességekről és a használati tárgyakról is. Vasárnap höveji varróasszonyok, Véghné Lőrincz Ágnes és Farkas Katalin népi iparművészek tartanak csipkevarrás-bemutatót 11-től 16 óráig, segítségükkel az érdeklődők ki is próbálhatják az úgynevezett fehérvarrást. Mint sokan tudják már, a höveji csipke hungarikum, jelentős nemzeti érték.

A Csipkeház tehát ezúttal is értékeket mutat!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra