Kormányinfó: január 1-től vezetik be az új CSOK-ot

De bejelentették, hogy korrekciót kapnak a nyugdíjasok, és hogy ősszel be fogják nyújtani a szuverenitásvédelmi törvénycsomagot is.

A kormány a nyugdíjemeléssel a nagyrabecsülését fejezi ki a nyugdíjasok felé, és abban bízik, hogy ez segítség egy olyan évben, amikor ugyan sikerült féken tartani a rezsiköltségeket a családok számára, de az élelmiszerárak emelkedése jelentős – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A tárcavezető kifejtette: a nyugdíjas fogyasztói kosár figyelembevételével számolt infláció várhatóan 18,5 százalék lesz, ami azt jelenti, hogy a korábbi 15 százalékos nyugdíjemelést ki kell egészíteni 3,5 százalékkal. Ez a matematika sajátosságai miatt a már megemelt 15 százalékos nyugdíjhoz képest 3,1 százalékos emelést jelent – mondta.

Közölte: egy átlagos nyugdíj esetén, ami eddig 210 700 forint volt, a havi nyugdíjemelés összege 6532 forint. Novemberben visszamenőlegesen is kifizetik a nyugdíjasoknak az emelést, ami azt jelenti, hogy az októberi nyugdíjhoz képest átlagosan közel félhavi, egy átlagnyugdíj mellett 78 384 forintos többlettel számolhatnak a nyugdíjasok – ismertette a miniszter. Hozzátette: ez éves szinten azt eredményezi, hogy csaknem 85 ezer forinttal kapnak többet a nyugdíjasok.

Gulyás Gergely elmondta, hogy ez a mintegy 2,5 millió nyugdíjas esetén a költségvetésnek 190 milliárd forintos kiadást jelent.

A miniszter azt is elmondta, a kormány úgy véli, hogy az EB húzza az időt annak érdekében, hogy ne jussanak a pedagógusok fizetésemeléshez, hogy ne történjenek egészségügyi fejlesztések, és hogy a magyar hallgatók minél később juthassanak hozzá az őket is megillető ösztöndíjakhoz, elsősorban az Erasmushoz.

Mindenféle közösségi jogalap nélküli a bizottság eljárása, a testület által írásban visszaigazolt jogszabály-módosítást követően tesznek fel újabb kérdéseket – mondta.

A miniszter jelezte, a magyar kormány megválaszolja a kérdéseket, de remélik, nem azért tettek fel újabb kérdéseket, mert a pénzt másra költötték el, „ne adj, Isten, Európai Unión kívüli országnak adták oda”.

A kormány szerdai ülésén tárgyalt a gazdasági helyzetről is. Gulyás elmondta, ismét megállapították, hogy jövőre már a gazdasági növekedést kell visszaállítani, novemberre pedig 10 százalék alatt lesz az infláció mértéke is.

Január 1-től jön az új városi CSOK

Az ATV kérdésére Gulyás Gergely elmondta, már vannak javaslatok, de konkrét döntés még nincs az új városi CSOK-szabályokról. Hozzátette, az elképzelések között van, hogy ezentúl csak lakásvásárlásra és lakáscserére lehet majd felvenni a támogatást. Ezen kívül elmondta, úgy fognak dönteni, hogy január 1-től érvénybe tudjon lépni az új szabályozás.

Szintén a csatorna kérdésére a miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, pillanatnyilag nincs tervben a benzinárstop, a cél viszont az, hogy ne itthon legyen a környező országok közül a legdrágább a benzin. Amennyiben úgy látják, hogy ez már nem tartható, közbe fognak lépni.

A Magyar Nemzet kérdésére Gulyás elmondta, idén ősszel be fogják nyújtani a nemrég bejelentett szuverenitásvédelmi törvénycsomagot, amivel az a cél, hogy választáson induló jelölt ne kaphasson pénzt külföldről.

Az RTL kérdésére Gulyás Gergely elmondta, nem aggódnak amiatt, hogy kevesebb lett a vallásos emberek száma. Ez pedig egyáltalán nincs összefüggésben azzal, hogy az egyháznak adnak át ingatlanokat, hiszen a többségében, amit az egyház vesz át, sokkal jobb minőségű, mint az állami.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet