Egyelőre nincs védőoltás a koronavírus ellen, ami azt jelenti, hogy kizárólag távolságtartással, maszkviseléssel és fertőtlenítéssel lehet védekezni a vírussal szemben - mondta el az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Jankovics István, virológus.
A szakértő hozzátette: az orosz kollégák előtt fejet hajt, mert ahová eljutottak az egy nagyon komoly dolog, ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy annak a több mint harminc embernek a tesztelése, akik az oltás után egy hónappal nem haltak bele a tünetekbe, nem jelenti azt, hogy az oltás elkészült – írta meg a portfolio.hu.
Jankovics István elmondása szerint akkor lesz biztonságos a vakcina, ha végigjárják azokat a hatósági lépéseket, amelyeket minden oltóanyag esetében meg kell tenni.
A virológus úgy látja, hogy a jövő évi influenzaszezonra, vagyis jövő őszre lesz elérhető Magyarországon a vakcina. Jankovics István megjegyezte, hogy az influenza elleni oltóanyaghoz hasonló hatékonysággal kell majd számolni, tehát aki be van oltva, az elkerüli a halálesetet.