Országszerte hagyományos formában kezdődik a tanév

Kásler Miklós elmondta: az iskolák feladata, hogy ismertessék a járvánnyal összefüggő teendőket a gyermekekkel és a szülőkkel

Kásler Miklós keddi budapesti sajtótájékoztatóján rámutatott: a környező országok besorolása láthatóan változik, a járvány terjedése nehezen kiszámítható, ezért a köznevelésnek is fel kell készülnie a védekezésre és a megelőzésre, de a jelenlegi járványügyi helyzetben úgy látja, semmi oka nem a hagyományos formában kezdeni az évet – adta hírül az MTI.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Nemzeti Népegészségügyi Központtal és az operatív törzzsel együttműködve részletes, nyolcoldalas ajánlást, protokollt dolgozott ki, amelyet minden köznevelési intézmény vezetőjéhez eljuttatott. A javaslatok érintik a távolságtartást, a fertőtlenítést vagy az iskolába érkezés módját is.

Ajánlások vannak például arra, miként lehet elkerülni az iskolába érkezéskor a torlódást, így például az, hogy több ajtón lehessen belépni az intézménybe. A javaslatok között vannak a tantermek nagyságára, a közösségi termek használatára, az iskolakezdésre, az étkeztetés megfelelő körülményeinek kialakítására vonatkozók - közölte a miniszter. Szólt arról is, hogy kézfertőtlenítésre lehetőség lesz az iskola kapujánál és minden egyes közösségi helyiségben.

Ismertette, hogy minden iskolában - meghatározott fertőtlenítőszerrel - nagytakarítást végeznek a tanév kezdetén, és ezt minden nap meg kell ismételni, illetve, hogy minden iskola az adottságainak megfelelően választhatja ki azokat az eljárásokat, szabályokat, amelyek biztosítani tudják a járvány megelőzését és esetenkénti előfordulásnál a gyermekek ellátását.

A köznevelési intézmények vezetőinek a felelőssége saját eljárásrendjük összeállítása, amihez a köznevelési államtitkárság, a hátintézmények, a népegészségügyi központ minden segítséget megadnak. Az iskolákat felszólították, hogy ismertessék a járvánnyal összefüggő teendőket a gyermekekkel és a szülőkkel - közölte Kásler Miklós.

Kitért arra is, hogy megtörténtek az előkészületek a tanévkezdéshez: július 25-éig 1500-féle tankönyvet legyártott az Alföldi Nyomda, és ötszáz diák segítségével összeállították a kiszállítandó csomagokat. Augusztus 3-ától 28-áig több mint négyezer iskolába több mint 13 millió 455 ezer tankönyv jut el, ami négyszázezerrel több, mint tavaly. Jelezte: augusztus 26-áig a tankönyvek 99,5 százaléka megérkezik a megrendelőkhöz; 227 iskola kérte, hogy hozzájuk az utolsó napokban érkezzenek meg a könyvek.

Hozzátette, a Könyvtárellátó az iskolák pótrendeléseit szeptember 15-éig fogadja, ezeknek a rendeléseknek a teljesítése szeptember utolsó hetétől várható. A miniszter felhívta a figyelmet rá, hogy ez az első olyan év, amikor minden diák ingyenesen kapja a tankönyveket, és ez vonatkozik a sajátos nevelési igényű tanulók fejlesztő taneszközeire is.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet