Amint arról az enyugat.hu már korábban hírt adott: szeptember 1-től hagyományos módon kezdődik meg az oktatás az iskolákban, ám néhány dolgon változtattak a tantervben a gyerekek biztonságának érdekében. Például egyes intézményekben később lehet vége a tanítási napnak – tudta meg a ripost.hu.
Már gőzerővel készülnek az oktatási intézmények az idei tanévkezdésre az Emberi Erőforrások Minisztériumának 70 pontos ajánlása alapján. Az egyes iskolák eltérő védekezési módszert dolgozhatnak ki.
- Sok szervezést igényel az idei tanévkezdés. A tanárokkal közösen ötleteltünk a héten, kitaláltuk, hogy az udvarhasználathoz is órarendet készítünk. Úgy tervezzük, hogy az osztálytermek takarítását akkor végezzük, amikor a gyerekek ebédelnek - nyilatkozta egy budapesti, IX. kerületi általános iskola igazgatója.
Egyes intézmények úgy döntöttek, a 8 órás kezdés helyett 8.30-kor kezdődik a tanítás, hogy a diákoknak ne a csúcsforgalomban kelljen közlekednie. Illetve ezen kívül a 10 perces szünetek 15 percre nőnek, hogy legyen idő két óra között fertőtleníteni a tantermeket. Ezáltal viszont később fognak végezni a diákok.
- Tisztában vagyunk azzal, hogy a fél kilences kezdés kitolja a napot, később végeznek a diákok, de így elkerülhető, hogy a reggeli csúcsforgalomban utazzanak a diákjaink - mondta egy fővárosi, III. kerületi általános iskola igazgatóhelyettese.
Megkérdeztük néhány soproni és Sopron környéki általános és középiskola igazgatóját, ők tervezik-e, hogy az idei tanévben a megszokott reggeli 8 órás kezdést későbbre teszik.
- Nem tervezzük a későbbi kezdést, mivel nagyon sok tanulónk már 7 óra és 7 óra 30 között megérkezik az iskolába. Ezen kívül, az eddig is leterhelt tanítványaink, így még később végeznének a tanítási napjukkal - válaszolta Asbóth Imre, a Deák Téri Általános Iskola vezetője.
Kükedi Józsefné, az Ágfalvi Váci Mihály Általános Iskola igazgatója is hasonló véleményen van.
- Nem tervezzük. A konténeriskolában az eltérő órakezdést nem tudjuk megoldani, illetve nekünk a soproni diákok miatt a buszhoz is alkalmazkodni kell.
A Fáyban és a Széchenyiben is változatlanul reggel 8 órakor csengetnek be.