Nagyböjt idejének önvizsgálatra hívó gondolatatait és a tavasz önfeledt vidámságát egyaránt magában hordozza a soproni Kórus Spontánusz soron következő koncertje. A Virágvasárnap, március 24-én, 15 órától, a soproni Árpádházi Szent Margit templomban megrendezett hangversenyen az énekkar a „Világ világossága” név különböző jelentéseiről gondolkodik – a zene egyetemes nyelvén.
„Egyrészt egyre hosszabbak a nappalok, világosodik a természet, és a tavasz beköszöntével a mi megélésünk is mindinkább a fény felé tolódik. Másrészt pedig nagyböjti időszakban tartjuk a koncertet. Jézus a Világ világossága, mi pedig készülünk a húsvéti örömre. Azt gondoltam, hogy ezzel a címmel ennek az időszaknak mindkét vetületét meg tudjuk mutatni: a tavaszt és a keresztény ünnepkört” – utalt a műsorválasztás időszerűségére Kocsis-Holper Zoltán, Artisjus- és KÓTA-díjas karvezető, a Kórus Spontánusz alapító-karnagya.
A koncert hallgatói a zene és a szöveg összhangja által élhetik át a nagyböjt lelki mélységeit és a húsvét örömét. Elhangzik például Heinrich Schütz, német korabarokk zeneszerző darabja, amely a 126. zsoltár szövegére íródott: “Akik könnyek között vetnek, örömmel aratnak majd”. Hallható emellett a német klasszika közismert komponistája, Felix Mendelssohn-Bartholdy egy szerzeménye is, melynek szövege az 55. zsoltár: “Figyelj imádságomra, Uram, ne zárkózz el könyörgésem elől!”
Régizene és kortárs kompozíciók jól megférnek egymás mellett a hangverseny műsorán. Korunk kórusirodalmából az olasz Ivo Antognini húsvéti himnusza mellett Balázs Árpád, Farkas Ferenc, Magyaróvári Viktor “Kayamar” és Sugár Rezső egy-egy, tavaszi ihletésű kórusműve szólal majd meg a Kórus Spontánusz előadásában.
Különleges aktualitást kölcsönöz a kórushangversenynek Gárdonyi Zoltán két darabja, ami szintén a műsoron szerepel. A posztumusz Magyar Örökség-díjas zeneszerző és zenetudós 1931-től tíz éven át Sopronban tanított és alkotott. Ebben az időszakban meghatározó alakja volt a város zenei és vallási életének. Gazdag munkásságából a tavaszi koncerten a “Dícsérő ének” és a “Psalmus poenitentialis” hallható majd az Árpádházi Szent Margit templom sajátos hangzású terében.
„Lesznek olyan darabok, amiket nagy valószínűséggel először hall a közönség Sopronban. Vagy ha el is hangzott már valamelyik, akkor már nagyon régen“ – árulta el a kuriózumokat is felvonultató programról Kocsis-Holper Zoltán. A koncerten szólót énekel Drüszler Edit, orgonán közreműködik Németh Sándor. (Az előadásra belépőjegyek elővételben a Cédrus Könyvkereskedés és Antikváriumban, valamint a koncert előtt a helyszínen is válthatók.)