A Líceum röplabdacsapata nyerte a Diákolimpia vármegyei döntőjét

A röplabdások diákolimpiáján a licista lányok lányok lettek a vármegye legjobbjai a IV. korosztályban. Ezzel jogot szereztek a továbbjutásra is.

Meg kellett küzdeniük az első helyezésért a Líceum röplabdás lányainak. Négy csapat indult a Diákolimpián Sopronból és környékéről. Külön érdekesség, hogy mindegyikben játszott SMAFC-os röplabdás, a líceumi csapatban pedig mindenki játszik az egyetemi csapatban is. De ebben a versenyben most a licisták bizonyultak a legjobbnak. Az Ikrényben megtartott elődöntőre hat csapat harcolta ki a részvételt, innen már csak négy iskolai csoport jutott a vármegyei döntőbe. Nagy László, aki a SMAFC-Líceum röplabdacsapatának, s az iskolai csapatnak is edzője, elégedett volt a lányok teljesítményével és örömmel sorolta a játékosokat: Hőfer Zsófia, Bencsik Anna, Kovács Anett Mira, Tóth Sára, Hámori Panka, Tobler Sophia, Baranyai Szonja, Kammerlander Viola, Miszori Nóra, Hámori Hanna, Wagner Karolina.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

- Az erős nyitásainknak és támadásainknak köszönhetően nyertünk. Könnyen be tudtuk fejezni a labdameneteket és az időnkénti hullámvölgyeken is időben túllépett a csapat - értékelte a lányok teljesítményét edzőjük.

A Líceum röplabdacsapata Nagy László edzővel.

A vármegyei döntő első helyezettjeként a Líceum az ország huszonnyolc legjobb csapatával játszik majd az elődöntőben, ahonnan csak az első nyolc helyezett juthat tovább a diákolimpiai döntőbe.

- Ha továbbra is ügyesek lesznek a lányok, koncentrálnak és küzdenek, akkor meg tudják csinálni; bejuthatnak az országos döntőbe. De akarniuk kell, és például a csapatösszhangon is ennek érdekében kell javítani - mondta el Nagy László, aki kiemelte a kezdőcsapat teljesítményét, Hámori Panka és Hámori Hanna, valamint Kammerlander Viola játékát, illetve a feltörekvő Hőfer Zsófia és a mezőnyvédekezésben kitűnt Tobler Sophia hatékonyságát.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport