Természetesen zene!

A Zeneakadémia hangversenysorozatának részeként március 27-én áriák és dalok csendülnek fel a Soproni Egyetemen.

A Soproni Egyetemen folytatódik a Zeneakadémia hangversenysorozata: március 27-én igazán Nagyhéthez illő kínálattal érkeznek a Zeneművészeti Egyetem ének tanszékének növendékei. A koncert első felében Pergolesi, Mozart és Händel műveiből szólalnak meg áriák és duettek, azt követően pedig Rossini és Strauss dalai csendülnek fel. Az esten Elek Petra szopránként, Ortan Vivienne mezoszopránként, Halász Gergely pedig baritonként lép színpadra. A csodás hangú fiatalok számtalan énekes versenyen sikerrel szerepeltek már és nagy örömmel készülnek a soproni bemutatkozásra. Zongorán közreműködik Pogány Imola.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A hangversenyre a megváltott bérletek érvényesek, illetve a helyszínen a koncert előtt készpénzben is lehet jegyet váltani.

Csodás hangú fiatalok várják a zenebarátokat.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra