„Egyre többen vannak kapitális szereptévesztésben”

Vidnyánszky nem hatalmi kérdésnek tartja a SZFE kuratóriumi elnökségi pozícióját.

Az egész szakma részvételével megvalósuló konferencia összehívását kezdeményezi Vidnyánszky Attila, amelyen megoldást lehetne találni a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) körül kialakult helyzetre. Az egyetem fenntartó kuratóriumának elnöke erről a Demokratának adott interjúban beszélt.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A rendező arra a kérdésre, hogy mi lesz akkor, ha a színházi szakma egy része ekkor sem ül majd le vele tárgyalni, azt válaszolta: félreáll, ha azt érzi, hogy a személye az egyetlen akadálya az SZFE-ügy megoldásának- adta hírül az index.hu.

- Ha azt fogom érezni, hogy eljött a pillanat, hogy tényleg már csak az én személyem az akadálya a közös gondolkodásnak, gond nélkül félre fogok állni. Mert én ezt ügynek tartom, és nem hatalmi kérdésnek. Soha nem voltam az, aki két kézzel kapaszkodik mindenféle igazgatói székekhez. A Nemzeti élén sem teszem; ha a ciklus végén jön valaki jobb, újabb, frissebb gondolatokkal, szívfájdalom nélkül át fogom adni neki a terepet – nyilatkozta Vidnyánszky.

Vidnyánszky szerint már önmagában törvénysértés, hogy az oktatás áll.
Czeglédi Zsolt

Azzal kapcsolatban, hogy a Magyar Rektori Konferencia és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának kezdeményezésére összehívott egyeztetést az Upor László vezette intézmény vezetői miért mondták le, azt mondta: a Rektori Konferencia nagyon komoly intézmény, amelynek tagja az ország összes felsőoktatási intézményének rektora.

Vidnyánszky Attila szerint ha az ő hívásukra sem hajlandó elmenni valaki tárgyalni, az gőgös hozzáállásról tanúskodik. Úgy fogalmazott: „Először a diákok, most a tanárok – egyre többen vannak kapitális szereptévesztésben.”

Azt is mondta: a folyó képzések ugyanolyan rendben futnának ki, mint ahogyan elkezdték őket, ilyen téren nem tervez változást. A közép- és hosszútávú tervekkel kapcsolatban úgy nyilatkozott: szerencsés volna a Katona József Színház mellett más műhelyeket is bevonni a képzésbe.

A Nemzeti Színház igazgatója fontosnak találja az esztétikai sokszínűségre törekvést, minél több vendégtanárt hívna meg, és szeretné a nemzetközi vérkeringésbe bekapcsolni az egyetemet hosszú távú kapcsolatok rendszerszintű kiépítésével. A rendező szerint önmagában törvénysértés, hogy az oktatás áll, az egyetem épületének leromlott állaga pedig a vezetői alkalmatlanság bizonyítéka.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet