A döntőben a világbajnok kínai Jang Liut legyőzve lett a női váltósúly olimpiai bajnoka Imane Helif, aki egyhangú pontozással nyert.
Az olimpia kezdete óta óriási figyelem irányul az algériai ökölvívóra. A magyar szurkolók számára a Hámori Luca elleni negyeddöntő miatt lett fontos Helif személye.
Helif 2022-ben megnyerte a világbajnokságot, 2023-ban viszont nem tudta megvédeni címét, mert kizárták a versenyből, azért, mert állítólag férfi kromoszómái vannak. Ekkor nyert Liu. Azóta sem derült ki, hogy egészen pontosan milyen vizsgálatok alapján zárta ki a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség.
A Heliffel kapcsolatos hivatalos orvosi állásfoglalást senki sem látta, csak a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (IBA) orosz elnöke hivatkozott rá.
A párizsi indulását végül engedélyezte a Nemzetközi Olimpiai Bizottság.
A Magyar Ökölvívó Szövetség az elveszített negyeddöntő után bejelentette, kiegészíti Hámori Luca pénzdíját, annyit kap, mintha bronzérmet nyert volna. Kőszegen pedig olimpiai bajnoknak járó fogadtatásban részesült.
Az XY kromoszómájú női bokszolókról ebben itt írtunk részletesen.