Indul a „Zöldülj Harka!” – program

Október 24-én harminc őshonos fát ültetnek el a településen.

„Ültess egy fát, nevelj fel egy gyereket, írj egy könyvet – már nem éltél hiába.” - tartja egy kínai bölcsesség. A harkainak komolyan veszik mindezt, és október 24-re fásítási programra invitálják a település lakóit és az eseményt támogató természetbarátokat.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Amint arról az enyugat.hu-n korábban már beszámoltunk: a nyár közepén az önkormányzatok számára megnyílt a Településfásítási Program, mely a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Cselekvési Terve alapján a VP-20.2-16 „A magyar nemzeti hálózat működését szolgáló technikai segítségnyújtás” projekt keretén belül valósul meg.

Ennek kapcsán Harka pályázata pozitív bírálatban részesült, így hamarosan harminc, a Kárpát-medencében elterjedt és őshonos fát – 14 hársfát és 16 kőrist - ültetnek el a településen. A jelenleg 3-5 méteres magasságú facsemeték napokon belül megérkeznek, az ültetésre október 24-én (szombaton) 9 órától kerül sor.

14 illatos hársfa is díszíti majd a települést.
Enyugat.hu

Harka vezetői szeretnék, ha egy-egy fa elültetését közösségek, baráti társaságok, családok, cégek, magánszemélyek vállalnák. Nemcsak a közösségért végzett önkéntességet látják értékként, hanem azt a hosszú távú gondolkodást is, ami a következő generációkra örökül hagyott bolygót helyezi a központba.

Aki szeretne Harkán maradandót alkotni, s részt venni a programon, a falu honlapján jelentkezhet az önkéntes faültetők táborába!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet