Nem pártérdekekért, hanem a városukért demonstrálnak vasárnap Sopronban, legalábbis ezzel hívja a Mária-szoborhoz a tüntetőket a rendezvény két szervezője, Nyulász Réka és Orbán Judit. Vasárnap 15 órától 17 óráig várják mindazokat, akik szeretnék visszakapni a Fertő partot, akiket felháborít a tagóvodák bezárása, akiknek problémái vannak a parkolással. Várják azokat is, akik fontosnak tartják Sopron biztonságát, az egészségügy helyzetét.
- A tagóvodák bezárása és a gyermekintézményeket érintő racionálás ellen tiltakozók megmutatták, hogy fel kell emelni a hangunkat, cselekedni kell. Ezért szervezzük ezt a demonstrációt. Ez az alkalom teljesen pártsemleges, ez a civil soproniakról szól, ezért nem engedélyezett semmilyen pártlogó feltüntetése. Természetesen magánemberként párttagok is részt vehetnek, akár fel is szólalhatnak az eseményen - mondta el az enyugatnak Nyulász Réka szervező.