Segítséget kér a soproni Szeretet Háza Alapítvány

Nem tudják kifizetni az adományokat szállító autó vételárának utolsó havi részletét.

A soproni Szeretet Háza Alapítvány segítséget kér az enyugat.hu olvasóitól, annak érdekében, hogy ki tudja fizetni az adományaikat a rászorulókhoz eljuttató autó vételárának utolsó részletét.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A fényképen látható gépjárművet 2020 nyarán sikerült megvásárolniuk, s ehhez részletfizetési lehetőséget kaptak. A vételár 900 000 forint volt, melynek nagy részért – mintegy 750 000 forintot – egyenlítettek ki eddig. Ezt a pénzösszeget támogatóiknak - a Basket Sopron vezetésének, egy játékosának, valamint Szukhentrunk Évának – köszönhetik.

124 ezer forint hiányzik ahhoz, hogy az alapítvány tulajdonába kerüljön az autó.
Enyugat.hu

Az utolsó részletet azonban - mely 150.000 forint - sajnos határidőre nem tudták megfizetni. Ennek következtében Dombi János, az alapítvány vezetője ügyvédi felszólítást kapott, melyben az eladó peres úton kívánja behajtani az őt illető vételár részt.

Dombi János elmondta: az eladó hozzáállása és az ügyvédi felszólítás teljesen jogos. Ugyanakkor jelenleg 26000 forint van az alapítvány bankszámláján, és 124 000 hiányzik ahhoz, hogy kiegyenlítsék a tartozást, és a tulajdonukba kerüljön az autó.

Az elnöktől azt is megtudtuk, a Szeretet Háza Alapítvány semmilyen állami és rendszeres hozzájárulásban, pénzbeni támogatásban nem részesül, évek óta civil emberek adományaiból gazdálkodik, melyeknek összege egy hónapban hozzávetőleg 25-30.000 forint.

Havi költségeik ezek felül 250.000 forint körüli kiadásokat jelentenek, melyeket az alapítvány vezetése évek óta a saját költségéből finanszíroz. A jelenlegi 26000 forintnál nincs több pénzük. Ezért kérnek egyszeri segítséget, anyagi támogatást annak érdekében, hogy kiegyenlíthessék a vételár utolsó, fennmaradó részletét.

Adományokat – melyeket előre is hálásan köszönnek - a következő számlaszámon fogadnak: OTP Bank Sopron - 11737083-24676995

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet