Ez aztán a győzelem!

Ménfőcsanak - SC Sopron: 0-6.

Sopron férfi felnőtt csapata az NB III. Nyugati csoportjának 19. fordulójában a Győr-Moson-Sopron megyei Ménfőcsanak együtteséhez látogatott. Már az elején nagyon jól kezdtek a soproniak, hiszen az 5.percben Gere Richárd pontrúgását Baranyai Norbert fejjel váltotta gólra(0-1). Továbbra is támadásban maradt a csapat, jól járatta a labdát, jól kezdeményezett, így a 23. percben egy szép akció végén Gere Richárd 2-0-ra növelte az előnyt. Ezzel nem volt vége az első félidőben szerzett találatoknak, hiszen a 38. percben Gáncs Gergő szabadrúgását Kustor Noel fejelte a kapuba (0-3).

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A második féiidőben az előny tudatában okosan és taktikusan játszottak a soproniak. Ebben a játékrészben további 3 találatot szereztek, az 51. percben Kustor Noel, az 55. percben Krizsonits Mátyás, majd a 65. percben ismét Kustor Noel talált az ellenfél kapujába, megszerezve ezzel saját maga harmadik, míg csapata hatodik gólját. A mérkőzésen több gól már nem esett, így az SC Sopron 6-0-ás győzelemmel zárta a hetet.

A soproni játékosok végig motiváltan, nagy akarattal játszottak és megérdemelt győzelmet arattak.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport