700 forint fölé drágulhat jövőre a benzin

Bár az utóbbi időben is volt egy jelentősebb drágulás, ez még mindig nem a vége.

Soha nem látott áremelkedés jöhet a benzinárak tekintetében 2024-től - mondta Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára a vezess.hu-nak .

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Közölte, már az elmúlt hetekben, hónapokban is lehetett érezni a drágulást, (nagyjából 60-70 forinttal emelkedtek az árak) amely mögött a forint gyengülése és a nyersolaj világpiaci árának emelkedése áll.

Január 1-től viszont a kormány bruttó 41 forinttal megemeli az üzemanyagok jövedéki adóját.

Így, ha továbbra is gyenge marad a forint és nem esik vissza a nyersolaj világpiaci ára, a mostani 650-670 helyett akár 700 forintot is fizethetünk egy liter üzemanyagért.

Grád Ottó úgy véli, mivel az adót be kell fizetnie a kereskedőknek, az árakat mindenképp emelik majd, szerinte a 41 forintos emelés a legtöbb helyen egy az egyben beépül majd a literárba.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet