Szájer József visszaküldi diplomata-útlevelét - erősítette meg a Külgazdasági és Külügyminisztérium a Blikk kérdésére . Ezzel megszűnik Szájer mentelmi joga, és a brüsszeli ügyészség vádat emelhet ellene kábítószerrel való visszaélés gyanúja miatt.
Szájer Józsefről, a Fidesz európai parlamenti képviselőjéről december elején derült ki , hogy jelen volt egy brüsszeli melegorgián. A képviselő el akart menekülni a helyszínről, amikor a rendőrök - a járvány miatti korlátozások megszegése miatt - lecsaptak a társaságra. Az utcán fogták el, hiányos öltözékben, az ereszcsatornán próbált menekülni. Táskájában kábítószert találtak, ezt a brüsszeli ügyészség közölte .
Szájer pár nappal korábban lemondott EP-mandátumáról, ezt azzal indokolta, hogy "távlatosabb szellemi tevékenységet" akar végezni a jövőben. A botrány után kilépett a Fideszből is, annak idején a párt alapítótaja volt. Majd lemondott soproni díszpolgári címéről is.