Több mint kétezer tanár mondott fel eddig a státusztrövény miatt - mondta Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke a Népszavárnak adott interjújában.
Megjegyezte, szerinte a tanárok többsége év közben fogja elhagyni a pályát, amit a kormány a nyugdíjas tanárok visszacsábításával fog enyhíteni. Gosztonyi szerint ezért tették lehetővé, hogy visszatérjenek a pályára.
Az interjúban elmondta, egy felmérés szerint eddig ötezren mondhattak fel, de a PSZ felé eddig háromezren jelezték távozási szándékukat. Gosztonyi megjegyezte, a számok folyamatosan növekedhetnek, de sokan szeptemberig még kivárnak.
Szombathelyen eddig hatan mondtak fel a státusztörvény miatt
Simonné Baranyai Zsuzsanna, a PSZ Vas megyei alelnöke lapunknak korábban elmondta, a státusztörvény miatt most felmondó tanárok egyfajta kiskaput használnak ki . Mivel felmondásukat július 15. és augusztus 1. között adják be, már augusztus végén megszűnik a munkaszerződésük, vagyis, így már a tanév nélkülük indul el. Sok pedagógus azonban attól fél, a felmondási idejük alatt behívják őket dolgozni a nyári holtszezonban, így nem mernek most kilépni munkahelyükről.
Korábban egyébként már írtunk arról, hogy a szombathelyi Nagy Lajos Gimnáziumban a nyolc matektanárból öt mondott fel a nemrég elfogadott törvény miatt. Később a Zrínyi Ilona Általános iskolából is négyen távoztak , hárman családi okokból, egy pedagógus pedig a státusztörvény miatt.