Emelik az anyakönyvvezetők díját Sopronban

Hét év után korrigálja a juttatásukat a képviselő-testület.

A helyi, 2011-es rendelet felülvizsgálata szükségessé vált, részben az eltelt idő, részben a szokások változása miatt. A jelenleg hatályos szabályozás szerint az anyakönyvvezetőt a hivatali munkaidőn kívül, de a városházán megtartott házasságkötések esetén esküvőnként 6 ezer, a munkaidőn és a házon kívül tartott házasságkötések után pedig tízezer forint közreműködői díj illeti meg.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

"A jelenlegi díjak mértéke aránytalanul alacsony összeg az ellátott feladat felelősségének tükrében, valamint például akkor, ha szombati napon csak egy anyakönyvi esemény miatt kell az anyakönyvvezetőnek egész nap készenlétben lennie" - fogalmaz az előterjesztő.

Mindezek miatt a novemberi közgyűlésen minden bizonnyal emelik a soproni anyakönyvvezetők munkaidőn túli díjazását. A javaslat szerint a hivatali házasságkötő terember tartott ceremóniák után 15 ezer, a külső helyszínen tartott szertartásoknál alkalmanként húszezer forintot kapnak már a következő hónaptól.

Fontos, hogy a díjemelés nem a fiatal párokra ró újabb anyagi terheket, az anyakönyvvezetők díjazását ugyanis a polgármesteri hivatal fizeti.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet